A magyarok többsége szeretne minél tovább és egészségesebben élni, és sokan úgy érzik, saját szokásaikkal is érdemben tehetnek ezért.
Riasztó eredmények Debrecennél: határérték feletti mangánkoncentrációt mértek a kutak vizében
Többszörösen határérték feletti mangánkoncentrációt mutattak ki három debreceni magánkút vizében a Semcorp-gyár közelében. A méréseket a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület és a Greenpeace Magyarország végezte. A szervezetek szerint egyelőre nem bizonyítható, hogy a szennyezés összefüggésben áll a gyár működésével, ezért további vizsgálatokat sürgetnek.
A határértéket többszörösen meghaladó mangánkoncentrációt mértek három debreceni magánkút vizében a Semcorp akkumulátoralapanyag-gyár környezetében. A Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület és a Greenpeace Magyarország közös közleménye szerint az érintett kutak vizét a tulajdonosok ivóvízként használják, főzéshez, állataik itatására és öntözésre is.
A mintákat Gugyoriban, a Szemán-tanyán és Szepesen vették. A vizsgálatok során 790, 520 és 240 mikrogramm/liter mangánkoncentrációt mértek, miközben az ivóvízre vonatkozó határérték 50 mikrogramm/liter.
A két szervezet hangsúlyozta, hogy a jelenlegi vizsgálatok alapján nem lehet egyértelműen megállapítani a magas mangánszint okát. A térség földtani adottságai miatt természetes geológiai eredet is elképzelhető, ugyanakkor szerintük az eredmények indokolttá teszik a további hidrogeológiai és környezetvédelmi vizsgálatokat annak tisztázására, hogy mi áll a jelenség hátterében, és jelent-e kockázatot a lakosság számára.
A Semcorp debreceni gyárában februárban üzemi baleset történt, amely után laboratóriumi vizsgálatok a gyár technológiájára utaló anyagokat mutattak ki a csatornamintákban. A civilek bejelentése nyomán indított hatósági vizsgálatok során később a talajvízben is több, a határértéket jelentősen meghaladó szennyezőanyag-koncentrációt mértek, ezért június végén felfüggesztették a vállalat tevékenységét. A vizsgálatok arzén, cink, ólom, kobalt, kadmium, nikkel, bárium, króm, réz, mangán és lítium jelenlétét is kimutatták a mintákban.
Közleményt adott ki a debreceni önkormányzat is
Debrecen Megyei Jogú Önkormányzat is közleményt adott ki a hír megjelenése után nem sokkal, melyben felhívták a figyelmet, hogy senki ne keverje össze a magánkútból vett mintát, az ellenőrzött, zárt rendszerben történő ivóvíz mintavételezéssel, ugyanis a magánkútban található víz nem csapvíz, és ahogy korábban, most is hangsúlyozták, hogy a debreceni csapvíz biztonsággal fogyasztható.
"Debrecen ivóvízellátását három, a gyáraktól távol elhelyezkedő víztermelő telep biztosítja. A vizet 160–230 méter mély kutakból, több vízzáró réteg által védett vízkészletből nyerik. A vízbázisokat és a termelő kutakat folyamatosan ellenőrzött monitoringkutak veszik körül, amelyek lehetővé teszik a vízminőség változásainak időbeni észlelését" – írták.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hozzátették többek közt azt is, hogy a Debreceni Vízmű Zrt. vizsgálatai alapján a vízbázisokhoz tartozó monitoringkutak és termelő kutak vízminősége megfelelő, és hogy a kitermelt víz szabályozott, folyamatosan ellenőrzött tisztítási folyamaton is átesik, mielőtt eljut a fogyasztókhoz.
A Semcorpnál feltárt szennyezés, annak megszüntetése és a terület megtisztítása a szennyező feladata. Debrecen önkormányzata továbbra is elvárja az ügy teljes körű hatósági feltárását és a szükséges intézkedések haladéktalan végrehajtását
– jegyezték meg.
Címlapi kép: MTI/Derencsényi István
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






