Ha esetleg lemaradtál volna: ezek voltak 2025 28. hetének legfontosabb, legolvasottabb, na meg legérdekesebb hírei a Pénzcentrumon.

Itt a nagy áttörés a rettegett kór ellen: rossz hír az időseknek, nem mindenkinek jár a gyógymód
Nagy-Britanniában az NHS nem fogja finanszírozni az első Alzheimer-kórt lassító gyógyszereket, mivel túl drágának és kevés haszonnal járónak ítélték azokat - írja a BBC.
Korábban beszámoltunk róla, hogy sikerült komoly áttörést elérni az Alzheimer-kór kezelésében azzal, hogy egy új gyógyszer segítségével már képesek vagyunk késleltetni a betegség kialakulását.
Az Egyesült Királyságban azonban úgy döntöttek, hogy a "donanemab" és "lecanemab" nevű készítmények nem jelentenek megfelelő felhasználást az adófizetők pénzére nézve, és finanszírozásuk más egészségügyi szolgáltatások csökkentéséhez vezethetne.
A két gyógyszer segíti a szervezetet az Alzheimer-kóros betegek agyában felhalmozódó fehérje eltávolításában. Nem fordítják vissza vagy állítják meg a betegséget, csupán lassítják az agyi képességek romlását.
Az Egyesült Államokban a hivatalos áruk évi 20-25 ezer font (kb. 10 millió forint) betegenként. Angliában körülbelül 70 000 enyhe demenciában szenvedő beteg lett volna jogosult a kezelésre, ami csak a gyógyszerek költségét tekintve évi 1,5 milliárd fontot jelentene. Az NHS erőforrásai, beleértve a rendszeres infúziókat és az agyi képalkotó vizsgálatokat, tovább növelnék a költségeket.
A gyógyszerek haszna vitatott. Potenciálisan 4-6 hónappal késleltetik az enyhe demencia közepes súlyosságúvá válását, ami több önálló időt jelenthet a betegeknek. Rob Howard professzor (University College London) szerint azonban a valós előnyök "túl kicsik ahhoz, hogy észrevehetőek legyenek".
Helen Knight, a NICE gyógyszerértékelési igazgatója elismerte, hogy a döntés "csalódást keltő" lesz, de hangsúlyozta, hogy az előnyök "szerények", miközben jelentős erőforrásokat igényelnek. A NICE figyelembe vette az ápolási költségek potenciális megtakarításait is, de a gyógyszereket még így is megfizethetetlennek ítélte.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A gyógyszereket gyártó vállalatok, az Eisai (lecanemab) és az Eli Lilly (donanemab) jelezték, hogy fellebbezni fognak a döntés ellen. Az Eisai képviselője szerint az NHS "nincs felkészülve" az Alzheimer-kór kezelésének kihívására, míg az Eli Lilly szerint "ha a rendszer nem tudja eljuttatni a tudományos áttöréseket az NHS betegeihez, akkor a rendszer hibás".
Az Alzheimer-kórral foglalkozó jótékonysági szervezetek csalódottságukat fejezték ki, míg más demencia-szakértők támogatták a döntést. Tom Dening, a Nottinghami Egyetem demenciakutatási professzora szerint a gyógyszerek előnyei "minimálisak", és "elvonják a figyelmet" a demenciával élők és családjaik támogatásának valódi kihívásairól.
Jelenleg világszerte 138 demencia elleni gyógyszert tesztelnek 182 klinikai vizsgálatban, így a szakértők szerint van remény biztonságosabb és hatékonyabb kezelések kifejlesztésére a jövőben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.


