Sikeresen tesztelték az első hazai fejlesztésű, drónok megsemmisítésére alkalmas lézerfegyver-prototípust.
A hippokampusz kulcsfontosságú a tanulásban és a memóriában, valamint sok neurológiai és pszichiátriai rendellenesség kapcsolódik ehhez a területhez. Míg a rágcsálók hippokampuszának felépítéséről már számos adat áll rendelkezésünkre, az emberi hippokampuszra vonatkozó hasonló ismereteink továbbra is hiányosak. A HUN-REN KOKI kutatói most fontos sejtcsoportokat határoztak meg az emberi hippokampusz különböző rétegeiben. Eredményeik olyan betegségek kutatásában bírhatnak nagy jelentőséggel, mint a skizofrénia, az epilepszia és az Alzheimer-kór.
A hippokampusz egy ősi agykérgi terület, amely kulcsszerepet játszik a tanulásban és az emlékezésben. Fő funkciója a tudatosan hozzáférhető, jellemzően nyelvi formába önthető, felidézhető emlékek elraktározása és előhívása. Segítségével jegyezzük meg kedvenc kávézónk helyét is, ha egy olyan városban járunk, ahol már rég voltunk.
A hippokampusz működésének mélyebb megértéséhez azonban olyan számítógépes modellekre van szükség, melyek pontos mennyiségi adatokon alapulnak, például a különböző sejtcsoportok sejtjeinek a számán és azok kapcsolati hálózatán, azaz szinapszisain. Míg a rágcsálók hippokampuszának neuronális összetételéről és szinaptikus felépítéséről már számos számszerű adat áll rendelkezésünkre, az emberi hippokampuszra vonatkozó hasonló ismereteink továbbra is hiányosak. Ez nem meglepő, mivel a vizsgálathoz olyan agyi mintákra van szükség, amelyek jól vannak tartósítva, és amelyeket a halál beállta után legfeljebb 3,5 órával gyűjtöttek be. Ilyen mintákat azonban nagyon nehéz beszerezni.
A HUN-REN KOKI kutatócsoportja Nyiri Gábor vezetésével sztereológiai módszereket alkalmazva becsülte meg három fő gátló sejtcsoport teljes sejtszámát az emberi hippokampusz különböző rétegeiben. Emellett háromdimenziós elektronmikroszkópos vizsgálatok segítségével a hippokampuszban található összes gátló szinapszis számát is meghatározták. A kutatók a vizsgálatokhoz szükséges kiváló minőségű mintákat a HUN-REN KOKI Humán Agyszövet Laboratóriumának, valamint a tatabányai Szent Borbála Kórház Patológiai Osztályának közreműködésével szerezték be.
Ezek az eredmények fontos adatokat szolgáltatnak az emberi hippokampusz hálózatainak modellezéséhez és összetett szabályozási dinamikájának megértéséhez, ami pedig fontos ahhoz, hogy megértsük a hippokampusz működését. Mindezek pedig olyan betegségek kutatásában nyújthatnak nagy segítséget, mint a skizofrénia, az epilepszia vagy az Alzheimer-kór, mivel ezek mind összefüggésben állnak az interneuronok működési zavaraival.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mivel számos neurológiai és pszichiátriai rendellenesség is az itt található gátló idegsejt csoportokhoz köthető, ezért e rendellenességek hatékonyabb terápiáinak kidolgozásához szükséges a hippokampusz működésének jobb megértése is. A HUN-REN KOKI kutatóinak tanulmánya a Journal of Neuroscience márciusi számának címlapjára került.
Pillanatok alatt tűnhet el a pénz a magyarok bankszámláiról: új módszerrel fosztják ki az ügyfeleket
Közel 21 ezer alkalommal próbáltak pénzt szerezni az Erste ügyfeleitől 2026 első felében.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







