2027-től évente legalább 500 milliárd forinttal emelik az egészségügyi ágazat költségvetését.
Hozzá kell nyúlni a háziorvosi körzetekhez, mert demográfiai változások is indokolják, csakhogy más megközelítést javasol a kollégális szervezet egyik vezető háziorvosa.
Mindenképpen át kell szervezni a háziorvosi körzeteket Magyarországon, de a legelső tennivaló a betöltetlen praxisokkal kell, hogy történjen - ezt mondta az InfoRádióban Békássy Szabolcs háziorvos, egy szakmai szervezet vezetője.
Békássy elmondta, hogy az átszervezést az utóbbi 20 év demográfiai változásai indokolják elginkább, ez azonban azt is magába foglalja, hogy mostanra sok a betöltetlen praxis.
A körzethatárok módosításával kapcsolatos igény már régóta megfogalmazódott a szakmai körökben is, úgyhogy mindenféleképpen indokoltnak tartjuk, hogy a tartósan betöltetlen körzetek helyzetét valamilyen módon kezeljük
- mondta a szakértő.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Pénzcentrum nemrég behatóan foglalkozott az egészségügy aktuális kérdéseivel. Ezt a cikket itt olvashatod el újra:
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






