A nemzetközi felmérések adatai ugyanakkor azt mutatják, hogy ehhez még jelentős előrelépésre lenne szükség.
Hiába számítottak rá, január helyett csak júliusban kaphatnak béremelést az egészségügyi szakdolgozók - írja a Népszava. A Magyar Közlönyben frissen megjelent határozat szerint a kormány a kétlépcsős béremelés első ütemére 2023. július elsejétől kerít sort, a másodikra pedig 2024. március elsejével. A határozat az is rögzíti, hogy ezek eredményeként 2024. március elsejére a szakdolgozók átlagos alapbérének el kell érnie az orvosi alapbér 37 százalékát.
Az alap- és középfokú végzettségűeknek e két alkalommal együtt átlagosan 32 százalékos, míg diplomásoknak átlagosan 55 százalékos emelést javasolt az erről szóló koncepció. A mostani határozat bizonyára csalódást kelt az érintettek körében, hiszen arra számítottak, hogy a januári újabb tíz százalékos orvosi béremeléssel együtt a szakdolgozók is körülbelül egy 30 százalékos emeléssel hozzájutnak a maguk első lépcsőjéhez - írja a lap. Nemcsak hogy félévet csúszik az intézkedés, de a 2024 márciusára kitűzött 37 százalékos bérarány sem látszik alkalmasnak az orvosbéremeléssel megbontott egyensúly helyreállítására. A mostani kormányhatározat szerint még közel másfél évig nincs remény arra, hogy a korábbi arányok helyreálljanak, miközben az első félévben 20 százalékos infláció is várható.
Soós Adrianna a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a lapnak elmondta, hogy az egyetlen pozitívuma a rendeletnek az, hogy a műszaki területen dolgozók is kaptak váratlanul mintegy 8 milliárd forintot béremelésre. A szakértő szerint várhatóan sokan nem fognak arra várni, hogy esetleg 2024 márciusától majd kapnak valamit, el fogják hagyni a pályát.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








