A metanolmérgezés korai tünetei hasonlíthatnak az alkoholmérgezéshez: hányinger, hányás, szédülés és zavartság jelentkezhet.

A háziorvosok száma Magyarországon 2010 óta folyamatosan csökken, már a körzetek tíz százaléka betöltetlen - jelentette ki az InfoRádióban Bíró Anikó, a témáról tanulmányt készítő KRTK Közgazdaságtudományi Intézet tudományos főmunkatársa.
"A betöltetlen praxisok aránya folyamatosan nő. A probléma 2010 óta jelentkezik és azóta megállás nélkül növekszik, 2022 végén a háziorvosi körzeteknek már több mint tíz százaléka betöltetlen. Mivel hatezer háziorvosi körzet van Magyarországon, tehát már 600 fölötti a betöltetlen körzetek száma" – árulta el az InfoRádiónak Bíró Anikó, a KRTK Közgazdaságtudományi Intézet tudományos főmunkatársa
Az ország minden részén vannak betöltetlen körzetek, de súlyosabb a probléma Kelet-Magyarországon és azon belül a kisebb településeken, a megyeközponttól távolabbra eső településeken. A tartósan betöltetlen praxisok számára 2014 óta létezik támogatás, ami akkor 6-10 millió forint közötti összeget jelentett. Ez a 2017-es pályázattól duplájára emelkedett, azóta 12-20 millió forint közötti a támogatás.
A támogatás viszont önmagában nem elegendő ahhoz, hogy az erősen növekvő betöltetlenségi trendet megszakítsa. Végeztek egy felmérést a háziorvosok körében, amiből kiderült: többféle szempont közrejátszhat abban, hogy miért nem vállalnak itt körzeteket. A háziorvosok által adott válaszok alapján azt látják, hogy a legnagyobb probléma a körzetek elhelyezkedése. Van, hogy távol, eldugott helyen van a megyeközponttól, emiatt oda nem mennek a háziorvosok. A másik fő probléma a betegek összetétele, a társadalmi és gazdasági helyzete. Az orvosok számára nem annyira vonzó, ha sok az idős beteg.
-
Dübörög az energiaátmenet a kkv-szektorban - akár félmilliárd forint hitel is igényelhető
A kkv-szektor gyorsan igyekszik alkalmazkodni az új energiapiaci környezethez, de ez rendkívül tőkeigényes. Pánikra nincs ok: a cégeknek csak válogatnia kell a pályázatok között.
-
A jövőálló cég IT-stratégiája: mit néz a döntéshozó? (x)
Az informatikai döntések ma már üzleti döntések is.
-
#NoFilter: a Rossmann és a Krémmánia közös könyvet adott ki (x)
Október közepén ünnepélyes könyvbemutatóval érkezett a Rossmann polcaira a #NoFilter könyv – hiánypótló, tudományosan megalapozott, mégis közérthető útmutató.


