Hiába nőttek évek óta a magyar bérek, a vásárlóerő az alapélelmiszerek többségénél gyakorlatilag a 2019-es szinten ragadt.
Elképesztő állapotok uralkodtak abban a húsüzemben, amit a Nébih bezáratott. A biztonságos élelmiszer-előállítást garantáló előírásoknak az erre szolgáló létesítmény enyhén szólva sem felelt meg.
Súlyos higiéniai hiányosságokat és az állattartásra vonatkozó jogszabálysértéseket tártak fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy békés megyei kistermelő ellenőrzése során - számolt be a hatóság honlapján.
A vizsgálat helyén fellelt 68 sertés jelöletlen volt, az állattartó azok származását, állategészségügyi státuszát nem tudta igazolni. A kistermelő az állatállományról nem vezetett nyilvántartást, ahogy az állatokon végzett gyógykezeléseket és takarmányozásukat sem dokumentálta. A jogellenesen helyben vágott sertések esetében a kötelező húsvizsgálat szintén elmaradt.
A szennyezett, rendetlen takarmánytároló helyiségben rágcsálóürülék és patkányok is voltak. Az ellenőrök a földön lévő zsákokban, részben közvetlenül a padlón, nagy mennyiségű penészes pékárut is találtak.
A biztonságos élelmiszer-előállítást garantáló előírásoknak az erre szolgáló létesítmény sem felelt meg. Többek között a gyártótér mennyezete, a munkaasztal és a helyiségben lévő gépek szennyezett voltak, a falakat és a mennyezetet borító gipszkarton burkolat több helyen sérült volt. Az alapanyagokat és késztermékeket több esetben alátét nélküli ládákban tárolták a padozaton. A zsírolvasztást az ellenőrzés idején az udvaron végezték, az alapanyagot és a készterméket a földön tárolták.
A Nébih a súlyos járvány- és élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő körülmények miatt az állattartó telep valamennyi egyedére forgalmi korlátozást rendelt el, a kistermelői tevékenység végzését pedig – a hiányosságok kijavításáig – azonnali hatállyal felfüggesztette. Fentieken túl a hatóság azonnali hatállyal kivont a forgalomból 42 tétel, összesen 1701 kg nem nyomonkövethető élelmiszert.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van. A kistermelő a kedvező eredményű helyszíni, hatósági szemle után folytathatja majd tevékenységét. A Nébih jogsértés listája szerint egy szeghalmi kisvállalkozóról van szó.
Címlapkép: Nébih
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








