21 °C Budapest
Take your medication

Nagyot fordulhat a világ: ezzel a módszerrel váltanák ki a koronavírus vakcinát

2022. február 2. 09:32

Amerikai kutatók egy apró, lenyelhető kapszula segítségével juttatnák be az mRNS által kódolt anyagokat a betegek szervezetébe - írja a HVG.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem szakemberei szerint a jövőben egy egyszerű megoldással ki lehetne váltani az oltásokat, így azok is fel tudnák venni a szükséges oltóanyagot, akik félnek a tűtől és a szúrástól. A Matter folyóiratban megjelent tanulmányban egy apró, kapszulaszerű eszközről írnak, amit ha lenyel az ember, a gyomor nyálkahártyáján keresztül juttatja be a szervezetbe a szükséges mRNS-t.

A Soma (self-orienting millimeter-scale applicator) nevű eszközt még 2019-ben mutatták be a szakemberek, mint az inzulin bevitelének egy lehetséges alternatíváját. A Nature Biotechnology című folyóiratban 2021-ben megjelent tanulmány szerint azonban az antitestek bevitelére is alkalmas lehet a metódus.

A kutatók sertéseken próbálták ki a Somát. Minden állatnak három kapszulát adtak, amelyek 50 mikrogramm mRNS-t tartalmaztak, amely a Cre nevű enzimet kódolta. Egy nappal később az orvosok a gyomorból és a májból vettek szöveteket.A három sertésből kettő gyomrában kimutatták az enzimet, ugyanakkor egyik májszövetben sem volt jelen. Mindezt sikerként könyvelték el a szakemberek, mert ezek szerint valóban sikerült a gyomor szövetébe bejuttatni a enzimet. 

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A jövőben azt vizsgálják majd a szakemberek, hogy a szerkezet csak a gyomorban indítja-e be az immunválaszt, vagy az egész szervezetben. Amennyiben utóbbi, az nagy könnyebbséget jelenthet akár az oltások kiváltásánál is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Megdőlt a nagy videójáték-tévhit: ezt rengeteg szülő elrontja, súlyos árat fizet érte

A 6-18 éves fiatalok mintegy heti 8 órát töltenek játékkal, a magyar gyerekek pedig mintegy 76 százaléka ezzel tölti a szabadidejét.

Ezzel robbantana bankot rengeteg magyar: sokan nem is ismerik, pedig milliók múlhatnak rajta

A startolásnál a magyarok mindössze 10-15 százaléka ismerte a közösségi finanszírozás lényegét, és sokan még mindig összekeverik ezt a fajta támogatást a jótékonykodással.

5 érv amellett, hogy vásárlóként miért válaszd a közösségi finanszírozást

Békebeli személyesség, XXI. századi technológia - a közösségi finanszírozás közel sem olyan újkeletű fogalom, mint azt gondolnánk.

Csendes gyilkostól rettegnek a magyarok: van ok a félelemre, a génjeinkben lapulhat a kór

A szorongás nem alaptalan, hiszen Magyarország évek óta rosszul szerepel a rákkal kapcsolatos halálozási listákon.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. július 7. csütörtök
Apollónia
27. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?