November 13-án jöhet el a világvége? Kimondták, amitől mindenki retteg: üthetett az óra
Az 1960-ban a rangos Science folyóiratban publikált tanulmányt Heinz von Foerster osztrák–amerikai fizikus jegyezte az Illinoisi Egyetem kutatóival közösen.
Az 1960-ban a rangos Science folyóiratban publikált tanulmányt Heinz von Foerster osztrák–amerikai fizikus jegyezte az Illinoisi Egyetem kutatóival közösen.
A friss közgazdasági Nobel-díjasok új makrogazdasági modelleket fejlesztettek ki, amelyek jelentősen javították a stabilizációs politika hatékony végrehajtásának képességét.
Az orvosi-élettani díjat Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapta míg, a fizikai Nobel-díjat pedig Francis Halzen.
A díjakat először százhuszonöt éve, 1901-ben osztották ki Nobel halálának évfordulóján, december 10-én.
Felejtsük el az ufókat és az elrablástörténeteket, a tudósok ugyanis valójában módszeres, többirányú kutatást folytatnak a földönkívüli élet felkutatására,
Legalább 177 ember életét követelte az a villámáradás, amely a nepáli–tibeti határ térségében pusztított, és amelyet az előzetes vizsgálatok szerint egy gleccser összeomlása okozott.
Újabb különleges leletekkel gazdagodott a világhírű iharkúti dinoszaurusz-lelőhely: az idei ásatáson mintegy 700 csontot emeltek ki a földből.
A kutatók szerint a mostani európai hőség nemcsak rekordokat dönt, hanem a párás levegő miatt is különösen veszélyes.
A mai kvíz során kiderül, emlékszel-e kinek a nevéhez fűződnek a nagy tudományos áttörések.
Éles kritikát fogalmazott meg a jelenlegi kutatóhálózati rendszerrel szemben a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) és az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF).
Ez az elrendezés ellentmond a galaxisunkban és saját naprendszerünkben is megfigyelhető mintának.
A NASA kutatói olyan szerves molekulákat azonosítottak a Marson.
A kutatók remélik, hogy ez az áttörés segít a tengeri élővilágot fenyegető halálos veszélyek korai felismerésében.
A tudósok évek óta figyelmeztetnek: a madárinfluenza, ismertebb nevén H5N1, bármikor olyan ugrást tehet a madarakról az emberre, amely globális egészségügyi válságot okozhat.
A kutatók közösségi bejegyzésekből is azonosítottak albínó siklókat – egy fotó akár tudományos felfedezést is érhet.
Kivételesen gazdag dinoszaurusz-lelőhelyet fedeztek fel Erdélyben, a nagyméretű dinoszauruszcsontok szinte egymáson feküdtek, ami példa nélküli koncentrációt jelent.
Ismét egy denevérben találtak olyan vírustörzset, ami kísértetiesen hasonlít arra, amely 2019 végén a világméretű járványt okozta.
A kutatók megpróbálták beazonosítani az üstökös eredetét, de az elmúlt 100 millió évre visszaszámolva egyetlen csillagot sem közelített meg egy fényévnél jobban.
Idén is lezajlott a Duna főágának tudományos halfaunisztikai vizsgálata, amelynek eredményei szerint a folyó halállománya továbbra is változatos és jó általános egészségi állapotban van.
Egy új tanulmány szerint a csupasz vakondpatkányok különleges DNS-javító mechanizmusa magyarázatot adhat rendkívüli élettartamukra