A hatszoros olimpia bajnok Biles azt nem árulta el, pontosan mi terítette le, de férje biztosan nem volt mellette, amikor a baj megtörtént.
Nem Dombóvári István az egyetlen stand upos, aki kórházba került a covid miatt. Aranyosi Péter is elkapta a koronavírust, állapota pedig olyan súlyosra fordult, hogy nem maradhatott otthon.
Kórházba került Aranyosi Péter – tudta meg a Blikk. A Karinthy-gyűrűvel díjazott humorista, aki koronavírus-fertőzés miatt esett ágynak, elmesélte, hogyan élte meg a betegséget.
Már volt két oltásom, amikor elkaptam a vírust. Mit ne mondjak, nem volt kellemes. Amikor lebetegedtem, és kiderült, hogy koronás vagyok, azonnal szóltam a Dumaszínház üzemorvosának, dr. Szlávik Jánosnak, aki azt tanácsolta, vegyek egy oxigénszintmérőt, és megmondta, milyen értéknél menjek azonnal kórházba.
Bár Aranyosi remélte, hogy erre nem kerül sor, az állapota folyamatosan romlott, így nem hezitált sokáig.
Amikor nem kaptam levegőt, bementem a kórházba, ott derült ki, hogy tüdőgyulladásom van. Nagyon megijedtem és féltem. Oxigént és infúziót kaptam, illetve lórúgás erősségű gyógyszereket, amelyektől jobban lettem. Hat napig voltam bent, de szerencsére már itthon lábadozom. Még pihennem kell, könnyen elfáradok, és köhögök is, de sokkal jobban érzem magam
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A humorista nehéz heteken van túl, ám ahogy a lapnak elárulta, ennek is megpróbálta a vicces oldalát nézni. Azt is hozzátette, úgy tervezi, hogy januárban újra munkába áll és előadásából a történtek sem maradnak majd ki.
Alattomos kór pusztít Magyarországon: több millióan érintettek, de alig kérnek az orvosi segítségből
Az elhízás több mint 200 szövődménnyel hozható összefüggésbe, mégis csak az érintettek kis része kér orvosi segítséget.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







