Több mint 130 halálos áldozatot követelt eddig az a gyorsan terjedő, ritka ebolajárvány a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén.
Megtörte a hallgatást Müller Cecília: ez a negyedik hullám valódi arca, beszélt az oltásokról is
Az országos tisztifőorvos mindenkit arra kér, hogy vegye fel a harmadik oltást is, mert a koronavírus újabb változatainak a megjelenése miatt a szervezetnek többlet antigénhatásra van szüksége.
Müller Cecília a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy november 22. és 28. között oltási hetet szerveznek Magyarországon. A már jól ismert kórházi és az újonnan nyitott oltópontokon reggel 7 és 19 óra között - előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is - várják azokat, akik fel szeretnék venni az első, a második vagy a harmadik oltást.
A tisztifőorvos az oltási héttel kapcsolatos várakozásairól úgy fogalmazott: "nagyon bizakodó vagyok és az is szeretnék maradni". Hiszen "az emberek már a saját szemükkel és tapasztalataikkal is láthatják", hogy a védőoltás a legalapvetőbb védelmi eszköz a koronavírus-járvány leküzdésében.
Bizakodó vagyok, hogy a józan ész felülkerekedik az aggodalmak, a tévhitek és a dezinformációk fölött
- hangsúlyozta. Arról, hogy az oltások biztosította védettség a korábbi egy évre becsülttel szemben 4-6 hónapig tart, Müller Cecília azt hangsúlyozta: az eredeti vuhani törzshöz képest már rengeteget változott a vírus genetikai állománya, abban nagyon sok mutáció következett be.
A negyedik hullámban éppen a delta típussal küzdünk
- jegyezte meg. Mivel a vakcinákat az eredeti, vuhani változatra fejlesztették ki, ezért szükséges a variánsok miatt megerősítő oltást is felvenni - magyarázta, egyúttal mindenkit a harmadik oltás felvételére buzdított, aki már legalább négy hónappal ezelőtt magkapta a vakcina második dózisát.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A variánsokra utalva kiemelte: pont ez az oka, hogy nem lehet megmondani, meddig tart a vakcinák védelmi képessége. Hozzátette: a nemzetközi tapasztalatokkal összecsengve Magyarországon is azt látják, hogy valamennyi vakcina esetében 4-6 hónappal a második oltás után csökken a szervezet immunválasza. Ez a sejtes immunitásra és az ellenanyagszintre egyaránt igaz - fűzte hozzá.
A vírus megváltozása miatt többlet antigénhatásra van szüksége a szervezetnek ahhoz, hogy a védelmi szintet az első két oltás által biztosított 80-90 százalékos szintre emelje - mutatott rá az országos tisztifőorvos. Kiemelte, hogy a koronavírus megváltozásával a kórokozó "viselkedése" is megváltozott, ezért is tud most a delta típus "rendkívül gyorsan, rendkívül sokakat megfertőzni rendkívül veszélyes formában".
Müller Cecília arra figyelmeztetett: egy makkegészséges fiatalnak sincs semmilyen garanciája arra, hogy megfertőződése esetén nála nem súlyosan zajlik a betegség. Ezért fontos az egyéni védelem - hangsúlyozta. A tisztifőorvos jelezte azt is, hogy az oltási hétbe bevont oltópontok listája megtalálható a koronavirus.gov.hu oldalon. Időpontot foglalni az oltási hét alatt is lehetséges, az időpont nélkül érkezőket érkezési sorrendben oltják be.
(Címlapkép - Balogh Zoltán, MTI/MTVA)
Részleteket közölt Hegedűs Zsolt a tiszaújvárosi robbanásról: itt van minden tudnivaló a sérültekről
A tárcavezető megerősítette, hogy a térségben biztosítottak az egészségügyi és mentési kapacitások.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








