Magyarországon és az Európai Unióban nem azonosítottak Nipah-vírusfertőzést, és a szakértők szerint rendkívül valószínűtlen, hogy a vírus világjárványt okozzon.
8394 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 931 414 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 132 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 31 751 főre emelkedett.
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 815 845 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 83 818 főre emelkedett. 4990 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 488-an vannak lélegeztetőgépen.
A beoltottak száma 5 986 727 fő, közülük 5 764 573 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 475 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. A járvány negyedik hullámának felszálló ágában vagyunk, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak - írja a koronavírus.gov.hu.
A védőoltás után kialakuló védettség - minden vakcina esetében - néhány hónap elteltével gyengül, ezért a vírus elleni erősebb védelem érdekében minden 18 év feletti, már több mint 4 hónapja oltottnak javasolt a harmadik oltás felvétele.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







