Újabb fordulatot vett a nyugat-magyarországi azbesztügy: miközben Szombathelyen még mindig lezárások és aggodalom kíséri a szennyezést, az osztrák oldalon már a bányák újranyitását készítik elő
Ausztriában az elmúlt napokban jelentősen emelkedett az új koronavírusos megbetegedések száma, ezért a válságstáb csütörtök este szigorításokról döntött.
A tervezett enyhítésekkel ellentétben július 22-étől az éjszakai szórakozóhelyeket csak azok látogathatják majd, akiket már beoltottak vagy negatív PCR-teszttel rendelkeznek. Az eddig elfogadott gyógyult státusz vagy az antigén gyorsteszt már nem lesz elegendő a belépéshez.
A vendéglátásban és rendezvényeken - a kontaktkutatás megkönnyítése érdekében - továbbra is megmarad a regisztrációs kötelezettség. Az úgynevezett zöld igazolványt pedig augusztus 15-től csak azok kaphatják meg, akik mindkét oltásukat felvették. A gyógyultak és a negatív koronavírusteszttel rendelkezők esetében nem változik a szabályozás.
Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter a delta variáns rohamos terjedésével indokolta a döntést. "A járvány elleni harcban továbbra is az oltás a legfontosabb és leghatékonyabb eszköz" - jelentette ki. Egyúttal felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy a terjedő delta variánssal szemben csak kétszeri oltással lehet eredményesen védekezni és aki még nem tette meg, az haladéktalanul oltassa be magát.
Elisabeth Köstinger turizmusért felelős miniszter hangsúlyozta, a célirányos intézkedésre azért van szükség, hogy el lehessen kerülni a járvány esetleges negyedik hullámát és "a nemrég visszanyert szabadságunk se kerüljön veszélybe".
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ausztriában eddig 5 098 929 ember kapta meg a SARS-Cov-2 koronavírus okozta betegség (Covid-19) elleni vakcina első adagját, mindkettőt pedig 3 926 213-en. Az elmúlt 24 órában 341 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 653 001 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 105, az intenzív kezelésre szorulók 37-en vannak. A Covid-19 szövődményeibe az elmúlt napon egy ember halt bele, a járvány halálos áldozatainak száma így 10 728-ra emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 639 352.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








