12 °C Budapest
CoronaVirus - 3D Rendered Image on black Background. Viral Infection Concept.

A negyedik hullám lesz az utolsó nagy köre a vírusnak? Megszólalt a magyar tudós

2021. július 10. 17:58

A negyedik hullám lesz az utolsó nagy köre a vírusnak, aztán a halálozási arányok az influenza-járványéhoz lesznek hasonlók – mondja Vattay Gábor, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszékének vezetője a Népszavának adott interjúban.

A szakember szerint a napi áldozatok számából meg lehet mondani, meddig tarthat a járvány.  A kínai adatokban láttunk egy szabályszerűséget, és ugyanez feltűnt az olaszországiakban is. Ezt követve meg lehetett mondani nagyjából dátumra, hogy hova tart a járvány, meddig nő a halálozás, mekkora lesz az adott hullámban az emberi illetve a gazdasági veszteség – tette hozzá.

Vatty Gábor szerint a második hullámnál a modellek pontosan mutatták, hogy az iskolai őszi szünet után hirtelen megállt a halálozásszám-emelkedés, tehát összefüggés van az iskolák látogatása és a fertőzés terjedése között. A tavalyi adatok egyértelműen mutatják, ha húsvétkor nem lett volna egy kis lazulás, akkor hetekkel hamarabb véget ér az első hullám és megközelítőleg kétszázzal kevesebben halnak meg.

A negyedik hullámmal kapcsolatban a szakember azt mondta, hogy annak egyelőre semmi jelét nem látni Magyarországon. Most azt lehet látni, hogy 15-16 naponként megduplázódnak az esetszámok, ez megy végbe Angliában és pontosan ezt a mintát követi Portugália is.

A második hullámban öt hetet kellett várni, míg jöttek azok az adatok, amelyek után egyértelműen szükség volt korlátozó intézkedésekre. Most nagyjából két hónap is eltelhet úgy, hogy ugyan sok esetet észlelünk, de alig halnak majd meg emberek.

És ez a szakember szerint baj, mivel a járványügyi intézkedésekkel való minimális késlekedés is exponenciálisan megnöveli a járvány áldozatainak számát. Ugyanakkor az oltással tizedére csökkentjük a halálozási kockázatot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A negyedik hullámban meglátása szerint az esetszámok sokkal magasabbra lesznek engedve, mert nem halnak majd az emberek: azt fogjuk tapasztalni, hogy a vírus terjed, de súlyos eset kevés van. Egy nap viszont felveszi a halálozás a korábbi tempót, mégpedig akkor, amikor az idősek egyre nagyobb számban találkoznak fertőzött (tüsszögő, köhögő) emberekkel és néhányuk immunrendszere ezt még az oltással együtt se fogja bírni.

Ha októberben már jobban behúzódnak az emberek a zárt terekbe, becsukják az ablakokat, megint berobbanhat a járvány a világban. Magyarországnak még van két hónapnyi előnye, amíg mindaz nálunk is lejátszódik, ami most Nagy-Britanniában, Izraelben, Portugáliában zajlik.

Ezzel együtt azt gondolom, hogy nagyjából a negyedik hullám lesz az utolsó nagy köre a vírusnak, aztán a megbetegedési és a halálozási arányok nagyjából hasonlítani fognak az influenza-járványéhoz

- mondta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem