A 12-13 éves korban beadott HPV-oltás szinte nullára csökkentheti annak kockázatát, hogy valaki 30 éves kora előtt méhnyakrákban haljon meg.
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) delta variánsával fertőzöttek kétszer nagyobb eséllyel szorulhatnak kórházi kezelésre, mint a Nagy-Britanniában korábban terjedő alfa variáns esetében, ám az oltás második dózisa erős védelmet nyújt ellene – tették közzé skót kutatók a The Lancet című orvostudományi folyóiratban
A folyóiratban közzétett kutatásban április 1. és június 6. között 19 543 új koronavírus-fertőzött és 377 kórházba került Covid-19- beteg esetét vizsgálták az 5,4 milliós lakosságú Skóciában. A vizsgált fertőzöttek közül 7723, a kórházi kezelésre szorulók közül pedig 134 a vírus delta variánsával fertőződött meg.
Eredményeik szerint az Indiában megjelent delta variáns nagyjából megkettőzte a kórházba kerülés kockázatát, ám az oltások csökkentik azt.
A Pfizer/BioNTech-oltás második adagja után két héttel 79 százalékos volt a védettség a delta variánstól, és 92 százalékos (a tavaly Nagy-Britanniában felbukkant) alfa variánstól – mutatták ki a szakemberek. A kutatók ugyanakkor intenek tőle attól, hogy az adatokat felhasználják a vakcinák egymással való összehasonlítására, mivel különbségek vannak a különböző vakcinákkal beoltottak csoportjában és abban, milyen gyorsan alakul ki védettség az egyes oltások után.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







