Szakértők szerint az Egyesült Államokban ismét emelkedik a COVID-19-es megbetegedések száma,
Nem a harmadik volt az utolsó hullám: a magyar vakcinával jövőre visszaszorítható a járvány?
Jankovics István virológus szerint a koronavírus elleni magyar vakcina akár már a jövő év elején elérhető lesz, viszont a negyedik hullámot nem fogjuk megúszni. A szakember szerint megfelelő védőoltásokkal vissza lehet szorítani a halálos kimenetelű megbetegedéseket, de a szezonalitás megmaradhat, akárcsak az influenzánál.
Jankovics István virológus az Atv Heti Napló című műsorában arról beszélt, mennyire kell megijednünk, ha az oltás után nem mutatható ki elegendő antitest a szervezetünkben. Hangsúlyozta, hogy az ellenanyag hiánya nem jelenti a védettség hiányát. A védekezőképesség három lábon áll: van a velünk született, természetes immunválasz, az ellenanyag-válasz és a sejtes immunválasz. Utóbbi is mérhető, sok intézmény már végez ezzel kapcsolatos vizsgálatokat. Azt szintén elmondta a virológus, hogy bár nem a sejtes immunitás a legjellemzőbb a kínai Sinopharmnál, az oltóanyag képes aktiválni a sejtes reakciót.
Szerinte annak semmi értelme, hogy egy patikában is beszerezhető gyorsteszttel, egy csepp vérrel mérjük meg az oltás után, hogy van-e ellenanyagunk. Azzal viszont nincs gond, ha ezt a vizsgálatot valaki szakszerűen végezteti el. Fontos adat, ha valakinek alacsony az ellenanyag-szintje, ez mutathatja, hogy kell-e esetleg a későbbiekben változtatni a protokollon, hogy szükség van-e egy harmadik oltásra.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






