11 °C Budapest
doctor holding a syringe before administering a dose of covid-19 coronavirus vaccine to a teenager patient in a medical clinic

Nyáron már olthatják a 12 éveseket is: őket különösen jól védi a Pfizer-vakcina

MTI
2021. április 29. 16:01

Várhatóan június elejétől lehet majd használni az Európai Unióban a 12-15 éves korosztályban az új típusú koronavírus ellen (SARS-CoV-2) a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcinát - mondta a német cég vezérigazgatója egy csütörtökön ismertetett nyilatkozatában.

Ugur Sahin a Der Spiegel című német hírmagazinnak elmondta, hogy az európai uniós engedélyezési kérelem benyújtását megelőző munka utolsó szakaszánál tartanak, és terveik szerint május 5-én hivatalosan megkérik a közösség gyógyszerészeti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökséget (EMA), hogy készítményük alkalmazási engedélyét terjesszék ki a 12-15 éves korosztályra. Az EMA vizsgálata rendszerint néhány hétig tart, így már június elején beadhatják az első oltásokat - mondta Ugur Sahin.

A Pfizer és a BioNTech március végén jelentette be, hogy készítményük az úgynevezett harmadik fázisú klinikai vizsgálat alapján százszázalékos hatékonysággal véd a SARS-CoV-2 okozta betegségtől (Covid-19) a 12-15 éves korosztályban. Megfigyelték azt is, hogy az oltás nagyon erőteljes immunválaszt vált ki a korcsoportba tartozó gyerekeknél.

Az oltóanyag biztonságosságát és hatékonyságát a kisgyermekeknél és a legalább 6 hónapos csecsemőknél is vizsgálják. Ugur Sahin a Der Spiegelnek elmondta, hogy júliusban lehetnek meg az első vizsgálati eredmények az 5-12 éves korosztályról, szeptemberben pedig a még kisebb gyerekekről. A szakember kiemelte, hogy bizakodó, mert

a 12-15 éves korcsoportban folytatott vizsgálatok "bátorító eredményei" arra utalnak, hogy "a gyerekeket különösen jól védi az oltás" a Covid-19-től.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A Pfizer/BioNTech-féle vakcina volt az első, amelyre forgalmazási engedélyt adtak ki az EU-ban. A két adagból álló oltások beadása tavaly karácsonykor kezdődött. A beszerzéseket a tagországok megbízásából és felügyelete mellett intéző Európai Bizottság tavaly novemberben 300 millió, január elején további 300 millió adag megvásárlásáról kötött keretszerződést a gyártókkal. A Comirnaty néven forgalmazott oltóanyagból Magyarországra már több mint 2,5 millió adagot szállítottak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 7. péntek
Gizella
18. hét
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?