13 °C Budapest
Coronavirus COVID-19 single dose small vials and multi dose in scientist hands concept. Research for new novel corona virus immunization drug.

A kínai vakcina után tévedésből AstraZenecát kapott egy idős házaspár: mi lesz velük?

2021. április 14. 09:02

Április 6-án egy hetvenen felüli házaspár először kínai vakcinát kapott, majd mikor megjelentek a második oltáson, akkor tévedésből AstraZenecát. 

A nyugdíjas pedagógusnő és férje maguk sem értik, hogy történhetett meg ez: "Hetvenen felüliek vagyunk, ezért a háziorvosunk megkérdezte, hogy megelégszünk-e a kínai vakcinával, mert akkor mehetünk. Rávezették az oltási könyvecskére az oltás nevét és idejét, egyúttal a második oltás időpontját is. Mentünk is a megadott napon, leadtuk a könyvecskét. Mikor behívtak, ki voltak már készítve a fecskendők az üvegcsék mellett. Itt hibáztam: nem néztem rájuk, pedig hiányolhattam volna a kínai írásjeleket. Kint várakoztunk a kötelező negyedórában, egyszer csak halljuk, hogy a doktornő a telefonban a nevemet, adataimat említi, majd behívtak a férjemmel” – nyilatkozta az Mfornak a hölgy.

A háziorvosuk ezután sajnálatát fejezte ki, majd tanácsot kért az immunológustól, aki azt üzente, hogy egy hónap múlva behívják mindkettejüket ellenanyag-vizsgálatra.

A Ladánybene 27 zenekar frontemberének szülei is különböző vakcinát kaptak az első és a második oltáskor. László M. Miksa 78 éves édesanyját és 83 éves édesapját az első fordulóban Modernával, míg a másodikban tévedésből kínaival oltották – tudta meg az Index.

Eközben Franciaországban szándékosan keverik a vakcinákat: az AstraZeneca körüli bizalmatlansági hírek miatt úgy döntöttek, hogy azt az 533 ezer fő 55 éven aluli lakost, akik első körben Astrát kaptak, második körben kizárólag Pfizer/BioNTech vagy Moderna vakcinával oltják be.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem