Áll a vasúti forgalom Cegléd és Szolnok között az átvonuló vihar utáni feszültségkimaradás miatt.
A koronavírus-járvány harmadik hullámára tekintettel - a magyar állampolgárok életének és egészségének megóvása érdekében - a kormány március 15-én 24 óráig meghosszabbította az ország schengeni belső határszakaszán ideiglenesen bevezetett határforgalom-ellenőrzést és határőrizeti feladatokat - közölte a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője a testület hétfői online sajtótájékoztatóján.
Kiss Róbert elmondta, immár hat hónapja állították vissza ideiglenesen a határellenőrzést és ezen időszak alatt nemzetközi tranzitálási céllal összesen 627 438 járműszerelvény lépett be az ország területére, ezek közül 478 027 tehergépkocsi magyarországi úti céllal.
Az alezredes kiemelte, hogy az egyik legjelentősebb forgalmú osztrák határátkelőnél, Hegyeshalom autópálya átkelőhelyen szeptember elseje óta 146 544 tehergépjárművet léptettek be az országba, ezek közül 98 906 érkezett Magyarországra. A másik legnagyobb forgalmú a szlovák határszakasz a Rajka autópálya határátkelőhely, ahol 285 884 teherjármű belépését biztosították.
Elmondta, Magyarország teljes schengeni határán összesen 128 közúti, vasúti, illetve vízi átkelő van, ebből 10 közúti átkelőn biztosított a személy és teherforgalomban a belépés, kizárólag személyforgalomban közúton, illetve vízi úton 33 helyen. A 85 erdei, illetve turista út fizikai zárásáról a hatóságok gondoskodnak.
- tette hozzá a délben tartott sajtótájékoztatón. A járvány harmadik hullámára tekintettel a kormány március 15-én 24 óráig meghosszabbította a veszélyhelyzet második ütemében meghozott védelmi intézkedéseket és szigorította az üzleti, gazdasági célú beutazással kapcsolatos szabályokat. Maradnak a maszkviselésre, kijárási tilalomra, közterületi gyülekezésre, rendezvénytartásra, illetve üzletekre, szolgáltatási helyekre vonatkozó védelmi intézkedések.
Az üzleti utakra vonatkozó új rendelkezések szerint a magyar állampolgárra hazatérésekor az általános beutazási karantén kötelezettség vonatkozik, azaz automatikusan hatósági házi karanténba kerül, kivéve, ha a kiutazás célországa az EU tagja vagy tagjelöltje, vagy az európai gazdasági térség tagállama vagy azzal azonos jogállású, továbbá Nagy-Britannia és Észak-Írország, és a belépő magyar állampolgár az utazás üzleti célját tudja igazolni - ismertette Kiss Róbert.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A valódi, bevizsgált védőoltásokhoz azonban csak az állam által biztosított módon lehet hozzájutni. "Koronavírus elleni csodaszer nem létezik" - hangsúlyozta Kiss Róbert.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)