Kiakadtak a vállalkozók: kiderült, "láthatatlan adót" vezetett be a kormány, ezt tömegek nyöghetik
A pénzügyminisztérium eredetileg állandósítani akarta a pandémia idején bevezetett kedvezményt a kisvállalkozások számára.
A pénzügyminisztérium eredetileg állandósítani akarta a pandémia idején bevezetett kedvezményt a kisvállalkozások számára.
A megkérdezettek ötöde (20 százalék) úgy véli, hogy háztartásuk helyzete javulni fog a következő 12 hónapban, míg körülbelül harmaduk (34 százalék) szerint romlani fog.
András a norfolki Sandringham birtokra költözik, bár a pontos lakhelyét nem hozták nyilvánosságra.
Az Aldi brit leányvállalata elképesztő mértékű beruházást jelentett be a következő két évre.
Nagy-Britannia kosárlabda-válogatottja 12 év után aratott újra győzelmet kosár Eb-n, miután meglepetésre 89-83-ra legyőzte Montenegrót.
A brit sztárműsorvezető Ibizán pihent rá a szezonra, és ezt olyan szettben tette, ami a világ minden strandján elismerést váltana ki.
Egy tízéves kislány elképesztő rekordot döntött meg, ő lett a legfiatalabb sakknagymester.
A Forma–1 belga nagydíját a 2025-ös szezonban is megrendezik Spa-ban, a belga versenypályán. Itt vannak az időpontok!
Anglia könnyen elérhető, izgalmas városi élményeket kínál, és ideális választás lehet a hűvösebb, úgynevezett coolcation nyaralásra is.
Majdnem 250 Forma 1-es futam után először állhat dobogóra a Sauber német versenyzője. A versenyt a hazai pályán autózó Norris nyerte.
A két Mercedest tudta megelőzni a négyszeres bajnok és címvédő, így holnap övé a pole.
Lássuk, mit mutat az F1 2025-ös menetrend, mikor lesz a közvetítés az M4-en, mikor kezdődik a brit nagydíj futama és időmérő edzése!
A verseny első napján 33 fokos hőség várható, ami külön kihívást jelent a játékosok számára.
Verstappen a legelső körben kiesett, a dupla McLaren-győzelem pedig innentől egy pillanatra se forgott veszélyben.
Dave Ryding, Nagy-Britannia legsikeresebb alpesi síversenyzője bejelentette, hogy a 2025-26-os szezon végén visszavonul.
Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának nem érdeke a kereskedelmi háború, mivel egy ilyen konfliktusnak nincsenek nyertesei.
Kórházba szállították III. Károly brit uralkodót, miután mellékhatások jelentkeztek nála a folyamatban lévő rákkezelése miatt.
Nagy-Britannia új szankciókkal készül sújtani Oroszországot Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziójának harmadik évfordulója alkalmából.
"Ukrajna részvétele nélkül nem lehet Ukrajnáról tárgyalni, mivel újabb háborúk kitörésének kockázatával járna egy olyan békemegállapodás, amely ingatag alapokra épül."
A brit kormány szerint vannak előnyei annak, hogy Nagy-Britannia öt éve kilépett az Európai Unióból.