Az ágazatban sokáig az a nézet uralkodott, hogy a nehezen pénzzé tehető eszközök és a hosszú távú kötelezettségek időben kiegyenlítik egymást, semlegesítve a kamatkockázatot.
Ismét elszabadult a járvány, nehéz hetek állnak előttünk, éppen ezért a kormány meghosszabbítja a november 11. óta érvényben lévő korlátozásokat - Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tart tájékoztatást.
November 11. óta vannak érvényben a korlátozások, hogy az egészségügyet ne temesse maga alá a járvány. "Reméljük, hogy a korlátozások utolsó szakaszában vagyunk" - mondta el a miniszter.
A harmadik hullám elérte Magyarországot: a következő 1-2 hétben a számok drámaian romlani fognak. Fel fog gyorsulni a fertőzés: kifejezetten nehéz lesz a következő időszak. Éppen ezért
Egy hét alatt 425 ezren töltötték ki a Nemzeti konzultációt, 2 millió 460 ezren regisztráltak eddig az oltásra - ismertette Gulyás Gergely, és elmondta az is, hogy a bértámogatásokat továbbra is fenntartja a kormány.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
(Címlapkép: MTI)
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






