6 °C Budapest

Csúcs-válságállás Magyarországon: óriási szerencse, hogy a Covid ezt nem döntötte be

2021. február 9. 13:32

2020-ban a drasztikus tavaszi visszaesést ledolgozva az egy évvel korábbival lényegében azonos teljesítményt nyújtott az ágazat. Az internetes és csomagküldő értékesítés éves forgalma tavaly múlta felül először az ezermilliárd forintot. A múlt év fontos tanulsága, hogy a kiskereskedelem a legnehezebb körülmények között is képes megbízhatóan garantálni a magyar családok folyamatos ellátását.

Az ágazat teljesítménye 2010-hez képest összesen mintegy 40 százalékkal nőtt 2020 végére. 2013 nyaráról tavaly márciusig, 81 hónapon át töretlenül bővült a kiskereskedelmi forgalom. A koronavírus-járvány áprilisban jelentősen, több mint tíz százalékkal vetette vissza a szektor teljesítményét. Bár a korábbi évekre jellemző dinamika megszakadt, a napi fogyasztási cikkeket - élelmiszert, tisztálkodási szereket, gyógyszert - árusító üzletek forgalma ősztől havi szinten 2-3 százalékkal emelkedett. A növekedést a tartós fogyasztási cikkek és az üzemanyag forgalmának visszaesése, az elhalasztott beszerzések, utazások fogták vissza - írja közleményében az ITM.

Az átmeneti lefékeződést elsősorban nem a háztartások forráshiányos helyzete okozta, hiszen az anyagi lehetőségeiket meghatározó két fő tényező kedvezően alakult. A foglalkoztatottak száma 2020 második felében ismét elérte a 4,5 milliót. A tavaly év végére 2019-hez képest négyezerrel többen dolgoztak az elsődleges munkaerő-piacon. 

A magyar emberek a bizonytalan kilátások és a fertőzési kockázatok minimálisra szorítása miatt dönthettek úgy, hogy a nem napi igények kielégítéséhez szükséges vásárlásokat későbbre halasztják. Az ágazat teljesítményét lassította az is, hogy a kevesebb mozgás, utazás miatt sokkal ritkábban tankoltunk a benzinkutakon.

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár kiemelte: "A magyar kiskereskedelem a zavartalan ellátás feltételeinek biztosításában is válságállónak bizonyult. A pánikvásárlások néhány tavaszi hétre korlátozódó időszakában sem volt példa tartós áruhiányra, nem találkoztunk üres polcokkal. A napi fogyasztási cikkek és gyógyszerek mindig elérhetőek voltak az üzletekben és a patikákban. A kereskedelemben dolgozókat emiatt ugyanúgy köszönet és hála illeti meg, mint az egészségügyi védekezés első vonalában harcolókat."

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Tavaly jelentősen felgyorsult az internetes és csomagküldő értékesítés térnyerése. Az elektronikus kereskedelem éves teljesítménye első alkalommal múlta felül az ezermilliárd forintot 2020-ban. A webshopok novemberben 137 milliárd forintos havi teljesítménnyel döntöttek történelmi rekordot. Az online értékesítés forintosított éves teljesítménye 2018-hoz képest kétszeresére, 2016-hoz viszonyítva három és félszeresére nőtt. Az e-kereskedelem korábban 6-7 százalékos részaránya a teljes forgalomból 2020-ban 9 százalékhoz közelített.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azt is közölte, hogy a járványhelyzetre tekintettel már február végén fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendelt el. A korábbi évek 700-900 ellenőrzéséhez képest tavaly összesen 1500 webáruházat vizsgáltak a szakemberek. A 2019-es mintegy 6 millió forinthoz képest közel 22 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki az online kereskedelem területén. A folyamatos hatósági jelenlétnek köszönhetően az ismételt jogsértések aránya a korábbi évek 54 százalékos átlagáról 18 százalékra csökkent.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm