A kötelező biztosítás ellenére tömegesen közlekednek fedezet nélkül robogók és elektromos rollerek Magyarországon.
Egyre nő a bizalom a koronavírus elleni oltásban - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Merkely Béla elégedettséggel jelentette be, hogy a Semmelweis Egyetemen az orvosok 99,9 százalékát beoltották, a szakdolgozók esetében ez az arány 87 százalékos. Hozzátette: kollégái csütörtöktől vasárnapig több mint 15 ezer, idősotthonban dolgozó és lakó magyar állampolgárt oltanak, és várják a további feladatokat is.
Hangsúlyozta: az oltásnak semmi szövődménye nincs, és a legjobb megoldás, hogy a védettséget egyéni, családi és nemzeti szinten megszerezzék az emberek. Megjegyezte: az oltás okozhat reakciókat, de korántsem járhat olyan súlyos betegséggel, mint amit a koronavírus okozhat. Ráadásul nem lehet előre jelezni, hogy kinél lesz súlyos lefolyású a megbetegedés - tette hozzá.
Ha valakit beoltanak, onnantól kezdve szinte százszázalékos valószínűséggel el tudja kerülni a súlyos lefolyású megbetegedést, és az egész betegség egy náthává tud szelídülni - fogalmazott. Merkely Béla szerint előnyt jelent az, hogy Magyarországon már öt engedélyezett vakcina van. Az a fontos, hogy minél több oltás álljon rendelkezésre, és minél gyorsabban történjen meg az egész nemzet szintjén az oltás, hiszen ez a feltétele annak, hogy vissza tudjon térni az ország a normális élethez, és a lehető legtöbb emberéletet tudják megmenteni - foglalta össze a rektor.
Ha két hónap alatt be lehetne oltani a magyar lakosságot, akkor májustól mindannyian biztonságban lehetnénk - mondta. Merkely Béla beszélt a kínai Sinopharm oltóanyagáról, amely technológiájában olyan, mint az influenza elleni vakcina, elölt vírust tartalmaz. Ez az a módszer, amit már ötven éve alkalmaznak, és jelentős tapasztalat van róla - közölte.
A rektor szerint meg kell adni a lehetőséget arra, hogy minél nagyobb számban és minél gyorsabban lehessen oltani. Az oltóanyagok sokasága többletlehetőséget ad - emelte ki. Hozzátette: azok az országok, amelyek elhúzzák az oltási programjukat akár egy teljes évre, sokkal nagyobb veszteséget szenvednek el, mint azok, amelyek képesek lesznek arra, hogy akár néhány hónap alatt beoltsák a lakosság jelentős részét. A beoltott és a betegségen átesett emberek így biztosítják azt a nyájimmunitást, amelynek köszönhetően az esetszámok radikálisan csökkenni fognak, és vissza lehet térni a mindennapi élethez - jelentette ki Merkely Béla.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A vakcinákról elmondta: az AstraZeneca, a Sinopharm oltásai és Szputnyik vakcina már régóta ismert technológiára épül, a két legújabb mRNS alapú oltóanyag, a Pfizer/BioNTech és a Moderna viszont új módszerrel dolgozik. Utóbbi kettő előnye az, hogy a jövőben az új típusú világjárványokra sokkal gyorsabban lehet majd vakcinát előállítani, hiszen ha megismerik a vírus fehérjéit, akkor elképzelhető, hogy akár hat héten belül lehet megfelelő vakcinát gyártani.
Merkely Béla fontosnak nevezte az oltással kapcsolatos bizalmat. Hangsúlyozta: az oltás volt az az orvosi felfedezés, amely a legtöbb életet mentette meg a világon. Emlékeztetett arra, száz évvel ezelőtt szinte minden családban volt olyan gyermek, aki valamilyen fertőzés miatt meghalt.
A rektor kitért az Európában először Magyarországon alkalmazott új koronavírus-ellenes infúzióra is. Ezt az egyébként nem olcsó terápiát Merkely Béla olyan betegeknek javasolja, akiknek az immunrendszere gyenge, vagy jelentős krónikus betegségük van. Példaként hozta a szívelégtelenséget vagy a transzplantáción átesetteket. Hozzátette: a kezelés hasonlít a már hónapok óta használt vérplazma-terápiára.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








