Az ország eddig szinte kizárólag a nyugati régiót – Parót, Thimphut, valamint a Punakha- és a Phobjikha-völgyet – kínálta a turistáknak.
Müller Cecília az operatív törzs mai tájékoztatóján elmondta, hogy a több mint 9 ezer főnél, aki már megkapta a második oltását, tapasztaltak erőteljesebb reakciókat a vakcinára.
Müller Cecília országos tisztifőorvos a napi járványadatokat ismertette. Kiemelte: 3814 főt még mindig kórházban ápolnak, így mindenkinek ara érdemes ügyelnie, hogy egyáltalán ne betegedjenek meg. Azt is elmondta, külföldön már a harmadik hullám is megkezdődött, és "sok fejfájást" okoznak a mutáns vírusvariánsok is. "Kezdetek óta figyeljük a mutálódását az új koronavírusnak, elsősorban a brit mutáns vírust" - ismertette.
Dél-Afrikában már egyre jelentősebb a mutáns vírus térnyerése, Dánia és Hollandia pedig már arra készül, hogy pár hónapon belül új mutáns vírus veszi át a mostani helyét - közölte Kis Zoltán.
Beszélt arról is, hogy folyamatosan zajlanak a védőoltás-beadások az egészségügyi és szociális intézményekben. Felhívta a figyelmet, hogy "mindegyik vakcina működik", legyen szó mRNS-vakcináról, inaktivált vírust tartalmazó vakcináról, fehérje alapú vakcináról, viszont nincs olyan vakcina a világon, ami 100 százalékos védelmet ad. Ma is várnak szállítmányt a Pfizertől, több mint 11 ezer fő részére, holnap pedig több mint 25 ezer fő részére, a Moderna pedig vasárnapra ígért további 9 ezer fő beoltására alkalmas mennyiséget. Tárgyalások zajlanak a kínai Sinopharm vakcinájáról is, ez egy elölt vírust tartalmazó vakcina, ami ismert, jól működő technológia - mondta el Müller Cecília.
Arról is beszámolt, hogy az oltás második körét is megkapók közül néhányan erőteljesebb reakciókat tapasztalhattak - ez azonban természetes, hiszen elindul a sejtes immunválaszt. Bőrpír, láz jelentkezhet, ettől nem kell megijedni. A sajtó kérdésére elmondta: eddig 1 millió 775 fő regisztrált már az oltásra.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








