8 °C Budapest

Soha nem látott forgalmat bonyolítottak a patikák: indul a felhalmozás?

2021. január 19. 08:32 4 perc

Az év végéhez közeledve a hazai patikák nagymértékű, csaknem 48 milliárd forintos vényköteles gyógyszereladást produkáltak novemberben. A koronavírus-járvány őszi hulláma és a novemberben bevezetett korlátozó intézkedések éreztették a hatásukat ezen a piacon is.

A legfrissebb adatok szerint 2020 novemberében 47,7 milliárd forintnak megfelelő vényköteles támogatott gyógyszert adtak el a hazai gyógyszertárak. A novemberi forgalom októberhez képest további 1,7, az előző év azonos időszakához képest pedig 6,3 százalékos bővülést ért el. Az e havi teljesítmény a harmadik legnagyobb forgalmi mérés az elmúlt 2 évben. Az erős novemberi forgalmat a 2020. januári 48,5, illetve a 2020. márciusi 59,2 milliárd forintos gyógyszereladások haladták csak meg. Az évkezdet miatt januárban jellemzően magasabbak az eladások, míg a márciusi rekordforgalom a koronavírus okozta patikarohamnak volt köszönhető.

Ezt figyelembe véve a novemberi adat különösen kiemelkedőnek számít. A novemberi bővüléshez a bevezetett kijárási szigorítások is hozzájárulhattak. Az új forgalmi adatok alapján a lakosság egy hányada ugyanis elővigyázatosságból előrehozhatta a decemberben esedékes gyógyszervásárlását.

A gyógyszereladások ciklikus viselkedése gyakorlatilag eltűnt novemberre, amelyhez jelentősen hozzájárult a koronavírus második hulláma okozta bizonytalanság az elmúlt hónapokban. Az elmúlt 3 hónap adatait vizsgálva a havi forgalmi kilengések minimálisra csökkentek, a gyógyszereladások az egyenletes növekedés pályájára álltak

- mondja Virág Zsolt, az adatok elemzését végző Hiflylabs Zrt. igazgatósági elnöke. Az elmúlt hónapok tendenciáinak tükrében a 2020-as év egésze tekintetében 5 százalék körüli növekedés várható. A forgalom novemberi növekedésével kapcsolatban fontos kiemelni, hogy az eladott termékek dobozszáma kevésbé nagymértékű. A támogatott vényköteles gyógyszerek darabszáma az októberihez, illetve a 2019. novemberi eladáshoz képest egyaránt, csupán 3,2 százalékkal bővült. A gyógyszerforgalmi érték növekedésében az áremelkedés is szerepet játszott novemberben. A KSH mérései szerint összességében 

a gyógyszerárak 2,4 százalékkal emelkedtek átlagosan az előző év azonos időszakához képest november hónapban.

A koronavírusjárvány második hulláma egyenletes növekedést hozott a gyógyszereladásokban a 2020-as év végéhez közeledve, azonban a közvetett hatásokat érdemes a gyógyszerkategóriák forgalmi teljesítményén keresztül megvizsgálni. A nagyobb gyógyszercsoportok közül a tápcsatorna-anyagcsere, illetve a vér és vérképző gyógyszerek bővültek a legjelentősebb mértékben az előző év azonos időszakához képest. 

A vér és vérképző gyógyszerek kategóriájába tartoznak például a trombózis kialakulását csökkentő szerek, a vérszegénység ellenes szerek vagy a vérpótlók. A tápcsatorna-anyagcsere, illetve a vér és vérképző gyógyszerek forgalmára egyaránt jelentős hatást gyakorolt a koronavírus elleni védekezés. Előbbi csoportból nagy volumenben fogyott a D-vitamin, míg utóbbi csoport esetén a trombózis kialakulását csökkentő szerek járultak hozzá jelentősen a növekedéshez.

Novemberben 557 millió forint értékben fogyott a vényköteles D-vitamin, amely a teljes gyógyszerforgalom 1,2 százalékát tette ki. Fontos megjegyezni, hogy a D-vitamin vény nélkül is beszerezhető a patikákban, ezáltal a forgalom értéke még nagyobb lehetett novemberben. A főorvosok által is ajánlott immunrendszer erősítő vitamin forgalma 135,3 százalékkal bővült az előző év novemberi értékéhez képest. Előretekintve a következő hónapokban továbbra is nagymértékű volumennövekedés prognosztizálható az immunerősítő szerek eladásaiban.

Fontos a védekezés, azonban még annál is fontosabb a vírussal már megfertőződött betegek megmentése. Az Európai Tanács a remdesivir hatóanyag hozzáférését biztosítja, míg az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet a favipiravir hatóanyag hazai alkalmazását engedélyezte. A két hatásos hatóanyag a systémás fertőzésellenes gyógyszerek közé sorolható, amely kategória forgalma októberhez képest 10,5 százalékkal emelkedett. A szakértők szerint a remdesivir hatóanyag a súlyos betegeken, míg a favipiravir pedig a megbetegedés korai szakaszában gátolja a vírus szaporodását. Novemberben a hatóanyagokat még csak kórházi felhasználásra adták, a magánszemélyek vásárlásaiban egyelőre nem szerepelhetett.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A gyógyszercsoportok közül ugyanakkor jelentős visszaesést szenvedtek el a váz- és izomrendszer gyógyszerek eladásai.

A gyógyszercsoport - amelybe beletartoznak a csontbetegség gyógyszerei vagy a köszvényellenes szerek - éves szinten 8,2 százalékos csökkenést ért el. A csökkenésben az intézetek koronavírus miatti zárva tartása, valamint a betegek mozgási nehézségei egyaránt közrejátszhattak. 

Regionális adatok

A regionális folyamatokat vizsgálva minden megyében növekedés volt tapasztalható éves szinten. Ehhez képest októberhez viszonyítva három dunántúli megyében, Somogy, Tolna és Vas megyében visszaesett a gyógyszerforgalom. A koronavírus őszi hulláma a főváros és az agglomeráció különbségét ismét kiélezte a gyógyszerforgalomban. 

Az otthonról történő munkavégzés visszatérésének köszönhetően a budapesti vonzáskörzetben élő, de Budapesten dolgozó tömegek a lakóhelyükhöz közel eső patikában válthatták ki gyógyszereiket. A fővárosi patikáknak pedig valószínűleg jelentős forgalomkieséssel kellett szembenézniük a hónapban. Ezáltal novemberben a megyék közül Pest megyében nőtt a legnagyobb mértékben, 11,7 százalékkal a gyógyszereladás az előző évhez képest. 

Legkisebb mértékben pedig a fővárosban, csupán 2,4 százalékkal adtak el több gyógyszert a patikák mint az előző év novemberében. Megemlíthető még a vonzáskörzeti hatás a kedvező autópályás megközelítéssel rendelkező Heves megye esetében. Heves megyében a gyógyszerforgalom éves szinten kiemelkedő módon, 8,7 százalékkal emelkedett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?