15 °C Budapest

3400 idősotthonban élő kap oltást ezen a hétvégén: most ők kerültek sorra

MTI
2021. január 16. 10:21

Az oltási tervnek megfelelően ezen a hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása az idősotthonokban - adta ki a tájékoztatást a Koronavírus Sajtóközpont szombat reggel. Ezúttal tizenkilenc intézmény több mint harminc telephelyén mintegy 3400-an kapják meg a Moderna-védőoltást, előzetes jelentkezések alapján. A múlt héten a 150-nél nagyobb létszámú intézményekben már megkapták a vakcinát a bentlakók és a dolgozók, most a legalább száz embert ellátó otthonokban folytatják a munkát a mobil oltócsapatok.

A kormány oltási terve szerint az egészségügyi dolgozók mellett a legveszélyeztetettebb csoportok kapják meg elsőként a vakcinát. A járvány tavaszi hullámában nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy létszámú idősotthonokban kiemelkedő a gócpontok kialakulásának kockázata, ezért kezdődött meg a legnagyobb idősotthonokban élők és dolgozók beoltása - közölték.

Hozzátették, a múlt héten több mint hatvan olyan intézményt kerestek fel az oltócsapatok, amelyben 150-nél is több idős ember él, a bentlakók és a gondozottak közül már közel hétezren kapták meg a védőoltást a Pfizer oltóanyagából.

Január 16-án és 17-én a 100-nál nagyobb létszámú idősotthonokkal folytatódik az oltás a rendelkezésre álló vakcinamennyiségből: Budapest mellett minden olyan megyében, ahol működik ekkora intézmény, egy-egy otthont keresnek fel az oltócsapatok.

Az érintett intézmények a fővárosban, valamint a következő településeken működnek: Üröm, Kiskőrös, Komló, Mezőberény, Ózd, Mórahalom, Martonvásár, Győr, Hajdúböszörmény, Heves, Jászladány, Pilismarót, Balatonföldvár, Nyíregyháza, Bátaszék, Hegyfalu, Veszprém és Zalaegerszeg. Az oltás most is önkéntes alapon zajlik, az érintett 19 intézményben újabb 996 dolgozó és 2395 bentlakó, vagyis 3391 ember jelezte, hogy kéri a vakcinát - írták.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Moderna vakcinájáról azt közölték, a mostani felhasználása kézenfekvő döntés, hiszen kevésbé alacsony hőfokon is tárolható, mint a Pfizeré, továbbá hosszabb ideig is felhasználható, így az intézményekbe szállítás és a tárolás logisztikája lényegesen egyszerűbb. A vakcina beadását orvosi vizsgálat előzi meg.

"A kormány célja, hogy az országba érkező oltóanyagot maradéktalanul felhasználja az oltási tervnek megfelelően. Bár mára már közel 106 ezren kapták meg a védőoltást Magyarországon, a vakcina még mindig csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, így a többi időotthonban az újabb szállítmányok beérkezését követően folytatódhat majd az oltás" - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?