A Virradat SE kick-box szakosztályának vezetőedzője versenyzőként és trénerként is maradandót alkotott.
A Magyar Orvosi Kamara listája, amelyen a COVID-19 pandémiában elhunyt kollégáikról emlékeznek meg, ismét bővült: a mai napon már 47 szerepel rajta. 2020. december 27-én még 41 név szerpelt a listán.
Egy héttel ezelőtt még 41, mára 47 név szerepel azon a listán, amelyet a Magyar Orvosi Kamara vezet a koronavírus-fertőzésben elhunyt egészségügyi dolgozókról. November végén még 16 monogram szerepelt a listán. Az áldozatok között vannak ápolók, mentőápolók, háziorvosok, szakasszisztensek, sebészek, szülész-nőgyógyászok is.
- olvasható a Magyar Orvosi Kamara honlapján. Októberben az operatív törzs tájékoztatása szerint az igazolt fertőzöttek 4,66 százaléka volt egészségügyi dolgozó. Az oltási terv szerint - mivel az egészségügyi fokozottan ki vannak téve a megfertőződés veszélyének - a Nemzeti Népegészségügyi Központ javaslata alapján az első körben az egészségügyi munkakörben dolgozók beoltására kerül sor.
Ráadásul az egészügyben dolgozók átlagéletkora évről-évre magasabb, a háziorvosoké a 60 évet, a szakdolgozók átlagéletkora az 50 évet közelíti meg. Így sokan vannak köztük, aki a veszélyeztetett korosztályhoz tartoznak.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







