Az NNGYK közlése szerint a szennyvízminták alapján a koronavírus-fertőzések számának növekedése nem várható.
December 24-én, szenteste napján is ugyanúgy fertőz a koronavírus, mint más napon, ezért ekkor is figyelni kell egymásra, az idősekre és a krónikus betegekre - hangsúlyozta a kormányszóvivő az M1 kedd esti műsorában.
Szentkirályi Alexandra hozzátette: december 24-én is érvényes, hogy a rendezvényen maximum tízen lehetnek jelen, ebbe azonban a 14 éven aluliakat nem kell beleszámítani. Elmondta: a kormány hétfőn áttekintette a jelenlegi járványhelyzetet és döntött a szentestére vonatkozó szabályokról. Úgy határoztak, hogy erre az estére felfüggesztik a kijárási tilalmat, nem kell este 8 órára hazaérni. Úgy értékeltek, ennek a legkisebb a járványügyi kockázata, mivel általában 25-én és 26-án szokott lenni nagyobb jövés-menés, családi látogatás. Ebben az időszakban a korábbi korlátozások lesznek érvényesek - mondta a kormányszóvivő.
Szentkirályi Alexandra elmondta: a kormány több mint 17 millió adag vakcinát kötött le szerződéssel. A Pfizer/BioNTech vakcinából 5500 érkezik a két ünnep között. Ebből a Dél-pesti Centrumkórházban kezdik meg a koronavírusos betegeket kezelők oltását. A tömeges oltások jövőre kezdődnek. A kormányszóvivő felhívta a figyelmet: aki szeretné beoltatni magát, regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon. Eddig már több mint 300 ezren regisztráltak.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







