A Baranya Vármegyei Kormányhivatal által elrendelt tilalom visszavonásig érvényes.
Egyedül Szolnokon nővekszik a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben az eheti mérések szerint, de három településen még mindig az átlagnál magasabb. Hogy minden korosztály oltathat-e, egyelőre nem tudtuk meg.
A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt hétfőn 298 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
Gál Kristóf elmondta: az intézkedések közül 243 a tízezernél több lakosú települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott maszkviselési kötelezettségek be nem tartása miatt történt. Közülük 62 embert figyelmeztettek, 90 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki és 91 feljelentést tettek. A tömegközlekedési eszközökön és megállóhelyeken hétfőn 15, míg üzletekben és bevásárlóközpontokban 40 emberrel szemben léptek fel a rendőrök - ismertette az ORFK szóvivője.
Gál Kristóf hozzátette: a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta összesen már 13 476 rendőri intézkedés történt a maszkviselés szabályainak megszegése miatt.
A legtöbb településen továbbra is stagnál, illetve enyhén csökken a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - mondta az operatív törzs nevében megszólaló Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője ugyanitt. Ez alapján szokták megpróbálni bejósolni, hányan fertőződtek meg újonnan a környéken, bár az adatokat érdemes egészséges szkepszissel kezelni.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az átlagosnál magasabb koncentrációt mértek Eger, Szolnok, illetve Szombathely szennyvizében, csökken a vírus örökítőanyagának koncentrációja Békéscsabán, Debrecenben és Szegeden - mondta. Hozzátette: az eredmények kedvező tendenciát mutatnak, de továbbra is fontos betartani a járványügyi intézkedéseket.
A sajtótájékoztató végén egyetlen újságírói kérdést olvastak fel, ami arra volt kíváncsi, hogy minden korosztály is megkaphajta-e a vakcinát. Ezt azonban érdemben nem válaszolták meg, csupán annyit mondott az osztályvezető, hogy mindegyik vakcinának egyediek lesznek az ehhez hasonló kérdéseket megválaszoló feltételei, ami majd ezt is előírja.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







