19 °C Budapest

Ez lenne az egészségügy jövője? Orvossal nem is találkoznak majd a betegek

2020. október 16. 05:50

Annak ellenére, hogy a koronavírus 2019 decemberében kezdett terjedni Kínában és 2020 márciusában már jelen volt Magyarországon is, még mindig rengeteg ellentétes információ, tévhit és álhír kering a hatásos védekezésről, illetve a tesztelés hatékonyságáról. Akik nem jutnak hozzá a megfelelő információkhoz, félretájékoztatják őket, azok védtelenek lehetnek a vírussal szemben. Pedig a PCR-technológia képezi az emberiség modern biológiai tudásának alapjait. Hogy miért nem érdemes kételkedni a PCR-tesztek, valamint az önmintavételes vizsgálatok hatékonyságában és hogy milyen terheket vehet le a jövőben is a túlterhelt egészségügyi ellátórendszerekről ez a diagnosztikai módszer, arról a Neumann Diagnostics ügyvezetőjével, Nyíri Miklóssal készített interjút a Pénzcentrum.

Pénzcentrum: A Neumann Diagnostics laboratóriumában okozott kapacitásvesztést a koronavírustesztek végzése a más jellegű laboratóriumi vizsgálatok kárára? Vagy ezeknek a száma éppen visszaesett a járvány miatt?

Nyíri Miklós: Az elmúlt évek során mi alapvetően reagenseket gyártottunk más laboratóriumoknak, és nem is volt saját laboratóriumunk. A saját laboratóriumot ebben az évben, a nyár folyamán nyitottuk, és nem gondolkoztunk egyáltalán koronavírus tesztelésben. A labort annak a nagyszabású kampánynak a folytatása miatt nyitottunk, amelyet tavaly szerveztünk a humán papilloma (HPV) vírus önmintavételes tesztelése kapcsán. Ez azonban most háttérbe szorult.

Hogyan érzékelték a hatósági ár bevezetését? Történt változás a vizsgálatok számában?

Nem érzékeljük igazán a hatását, mert alapvetően laboratóriumként működünk. Olyan szolgáltatók, akik a mintavételezéssel foglalkoztak főprofilként, közülük sokakat nagyon súlyosan érintett a hatósági ár bevezetése. A vizsgálatok számára az volt sokkal inkább hatással, hogy megszüntették a lehetőséget, hogy valaki a kontaktszemélyként elhagyhassa karantént két negatív teszttel.

Ennek volt hatása a piacra a vizsgálati volument számítva. A hatósági ár bevezetésének hatására egy átrendeződést látunk: egyes szolgáltatók abbahagyták a tesztelést, egyes laborok gondolkodnak azon, hogy maguk vegyenek mintát, és van olyan klinika, aki most keres kapcsolatot laboratóriummal, miközben eddig volt köztük egy közvetítő.

Az új gyors antigén vizsgálat konkurenciát jelent-e a PCR-tesztekre nézve? Mennyiben megbízhatók ezek az újfajta vizsgálati módszerek?

Nagyon sokféle új módszer van: antigén teszt, antitest teszt. Nem csak egyfajta mód van, de amire a PCR-teszt kétségkívül a legjobb, az a korai felismerése a fertőzésnek. Ez a legkritikusabb feladat. Amikor tudjuk, hogy egy személy fertőzött és meg akarunk bizonyosodni, hogy a környezetében lévők megfertőződtek-e, a PCR-teszt a legmegbízhatóbb. Ugyanis ez a módszer olyan érzékeny, amely érzékenységet semmilyen más technológia nem tud megközelíteni.

A mi tesztünk ebből a vírusból már 5 darabot is ki tud mutatni. Hogyha egy fertőzött személy saját magán önmintavételt végez, a mintavételi pálcán megközelítőleg 2 millió vírus lesz jelen. Ehhez képest az 5 elképesztően kis mennyiség. Ez a PCR-teszt jelentősége a korai diagnózis szempontjából, hogy már ilyen kis számú kórokozót is ki tud mutatni.

Ezért két-három nappal korábban képes felfedezni a fertőzést a PCR-teszt, mint akármelyik másik technológia.

Nem gyors teszt, nincs meg egy óra alatt. Egy nap alatt hoz eredményt. Nem is 5000 forintba kerül, hanem annál drágább, de ez az egy olyan eredmény van, amelyet jelenleg ilyen esetben megbízhatónak tudunk tartani.

A PCR a múlt század egyik legnagyobb felfedezése. Azt, hogy ilyen elképesztően pici mennyiségben kimutathatók élő organizmusok a levett mintákból, korábban elképzelhetetlennek tartottuk. Gyakorlatilag minden genetikai felfedezésünk mögött PCR-folyamatok vannak, hiszen a DNS és RNS sokszorozás különböző módszerei a PCR technológiából születtek meg. Ezért mondhatjuk, hogy minden modern biológiai tudás alapja a PCR. Ha ezt a módszert megkérdőjeleznénk, az sok száz évvel visszavetne minket.

Hiába korábbról is ismert és alkalmazott technológia, mégis sokan megkérdőjelezik a megbízhatóságát. Miért veszélyes, ha a lakosság bedől ezeknek az álhíreknek, tévhiteknek?

Ez egy nagyon veszélyes helyzet, amiben most vagyunk: talán pont olyan pusztító az álhírt, mint maga a betegség. Rendkívül lényeges lenne, hogy megbízható információink legyenek arról, hogy mennyire fontos a maszkot hordani, mennyire fontos a PCR-tesztelés, a távolságtartás. A későbbiekben az is kulcsfontosságú lesz, hogy tudjuk, hogy az oltások hogyan működnek, mennyi ideig tart a hatásuk, kiknek ajánlott elsősorban a használatuk.

Ezekről a kérdésekről mind kiegyensúlyozott, ellenőrzött, független forrásból származó tájékoztatásra van szükség, mert aki ezekben [a védekezési lehetőségekben] nem hisz, az védtelen: ki van szolgáltatva egy olyan betegségnek, amely - főként az idősek számára nagyon nagy százalékban - halálos.

A WHO-t nagyon sokan támadják - különféle okokból -, vagy akár az FDA-t, CDC-t, de alapvetően a világméretű szervezetek kommunikációjában érdemes elsősorban megbízni. A magyar kormány is sok használható információt ad a távolságtartás, maszkhasználat, védekezés tekintetében. Azt javaslom mindenkinek, hogy bízzon meg ezekben a tanácsokban, különben tényleg kiszolgáltatják magukat ennek a nagyon alattomos járványnak.

(A WHO az Egészségügyi Világszervezet, az FDA az Amerikai Élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet, a CDC pedig Amerikai Járványmegelőzési és Járványügyi Központ - a szerk.)

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mit jelent az, hogy az önmintavételes vizsgálat a kórházban végzett PCR tesztekhez képest a Washington Egyetem vizsgálatai alapján 94%-os pontosságot biztosít?

A laboratóriumi része a két vizsgálatnak ugyanaz, a mintavétel része különbözik. Az egyik esetben szakember veszi le a mintát, a másik esetben a páciens veszi le a mintát saját magától. Sokan támadták ezt a módszert, mondván az emberek nem tudnak maguktól jól mintát venni. A valódi összevetések azonban azt mutatják, hogy 20 fertőzöttből 19-et önmintavétellel is ki lehet mutatni.

Ez azért is rendkívül jó eredmény, mert ebben az esetben nincs szükség mintavételi személyzetre: nem szükséges védőruha, időpont, szervezés, jövés-menés, viszont széles elérést tud biztosítani a tesztelés tekintetében az önmintavétel. Az önmintavételi helyszínek egyre inkább elterjednek, például az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. Ezek jóval könnyebben szervezhetőek, és olcsóbbak, mint a szakemberek által végzett tesztek.

Lehetséges, hogy a jövőben szemléletmódváltás történik a lakosság körében is a különféle tesztek, öndiagnosztika tekintetében?

Igen, ez egészen biztos. Az egészségügyi ellátórendszerek az egész világon túlterheltek járványtól függetlenül is. Viszont van a világon rengeteg innovatív szolgáltató, és számos páciens, aki érdeklődik azok iránt a módszerek iránt, amelyekkel az ellátórendszert nem kell igénybe venni. A tájékozottabb páciensek saját maguk próbálnak minél több információt szerezni a saját egészségükről, akár diagnosztikán keresztül.

A HPV öntesztelés is ilyen folyamat, amely gyakorlatilag képes akár a citológiai szűrést is kiváltani. Az már régóta kérdés, hogy tünetmentes személyeket hogyan érdemes tesztelni. Számos esetben az öntesztelés, otthoni tesztelés nagyon hatékony tud lenni.

Másrészt akkor is hasznos ez a módszer, amikor vannak egyértelmű tünetek, megállapítsák, mi okozza azokat. Hamarosan itt az influenza szezon, az emberek tartani fognak attól, hogy egyik vagy a másik, esetleg mindkettő betegséget elkapták.

Bizonyos mértékig az öntesztelés nagyon egészséges, mert lehetővé teszi, hogy az orvosok azokkal az esetekkel foglalkozzanak, amikor ténylegesen szükség van az idejükre, szaktudásukra. Ezen a területen a diagnosztika nagyon hatékony tud lenni.

Lehetséges, hogy éppen a járvány hatására még elterjedtebbé váljon a PCR-módszer, más betegségek esetén is, esetleg tovább fejlődjön, olcsóbbá - és ezáltal szélesebb körben elérhetővé váljon?

Mondok egy példát, ami megvilágítja napjainkban is a PCR óriási jelentőségét. A chlamydia trachomatist (nemi úton terjedő "parazita" jellegű bakteriális fertőzést - a szerk.) néma betegségnek szokták nevezni, mivel nagyon sok nő esetében semmilyen tünete nincs. Viszont egy hosszabb ideig elhúzódó megbetegedés olyan gyulladásokat okoz a szervezetben, amely meddővé teheti a beteget. Régen a Chlamydiát tenyésztéses módszerrel próbálták diagnosztizálni, több-kevesebb sikerrel. Ma már PCR-rel mutatjuk ki, nőgyógyászati mintából, elképesztően megbízhatóan.

3-4 ezer forintba kerül ma egy Chlamydia-teszt, és a meddőséget meg tudja előzni. Ez a PCR jelentősége.

Mire igazán bejáratódik a technológia: hétköznapi lesz, olcsó lesz és életeket ment, illetve nagy mértékben növeli az életminőséget. Hétköznapivá fog válni a koronavírus PRC-teszt is. Egy nagyon korai szakaszban vagyunk még, a későbbiekben ugyanúgy az életünk részévé válik majd a diagnosztika is, mint maga a betegség.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem