Nagy a baj Kordáéknál: drasztikus lépésre kényszerült a házaspár

2020. október 7. 10:16

A koronavírus-járvány miatt drasztikusan megcsappant a Korda házaspár budai hoteljének látogatottsága, így kénytelenek átmenetelig bezárni azt.

Bár hétvégente már egy-egy koncertet tudnak adni szeretett rajongóiknak Korda Györgyék, hoteljük szinte teljesen üres hónapok óta. Klárikáék egyre biztosabbak abban, hogy csak a csoda segíthetne rajtuk.

Hiába lehetünk nyitva a második hullám alatt, szó szerint megszűnt a nemzetközi turizmus, de még a hazai vendégek sem igazán jönnek. Jó, ha naponta két szobánk foglalt, ugyanakkor a fenntartási költségeink nem csökkennek. Mindent megpróbáltunk, mert mi családtagként tekintünk az alkalmazottainkra, de mára kezelhetetlenné vált a helyzetünk, csakúgy, mint annyi versenytársunknál. Nincs más választásunk, szüneteltetnünk kell a hotelt

- mondta a Ripostnak Balázs Klári, hozzátéve: saját egészségüket is szolgálja döntésük.

Amióta elkezdődött a járvány második hulláma, van bennünk félelem, hiszen hiába teszünk meg mindent annak érdekében, hogy a vendégeink, az alkalmazottaink és mi is biztonságban legyünk, a vírus mindenhol ott lehet és nem válogat.

Klárika egyelőre nem tudja, mikortól szünetel a hotel működése. "Természetesen várjuk szeretettel azokat a vendégeinket, akiknek élő foglalásuk van. Egyelőre nem is állítottuk le a foglalásokat, hiszen bízunk a csodában, de félő, hogy elkerülhetetlen lesz..."

Címlapkép: Koszticsák Szilárd / MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem