11 °C Budapest

Fontos dolog derült ki a hitelmoratóriumról: ez lesz a törlesztőkkel januártól

2020. május 18. 13:19

A hitelekre vonatkozó fizetési moratórium miatt nem nő az ügyfelek törlesztőrészlete a moratórium lezárulta után. Havi terhük januártól így legfeljebb ugyanannyi lesz, mintha nem is lett volna törlesztési szünet. Az időközben felhalmozódott kamatok futamidő-hosszabbítással fizethetők meg. A változó kamatozású hitelek kamata viszont módosulhat az idei év hátralévő részében, és 2021. januártól az akkor fennálló kamatnak megfelelő törlesztőrészletet kell fizetni. E változásnak nincs köze a moratóriumhoz, az ügyfél és bank által megkötött hitelszerződés feltételeivel magyarázható.

Mint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban jelezte, a fizetési moratóriumról szóló jogszabályok megfelelő végrehajtása, az ezzel kapcsolatos egységes gyakorlat kialakítása érdekében támogatást nyújt a hitelnyújtók és az ügyfelek számára.

A jegybank több oldalról is vizsgálta a fizetési moratóriumot választó ügyfelek törlesztési terheinek alakulását a moratóriumot követően. Ennek eredményeként fogalmazta meg, hogy milyen elvek betartását várja el a hitelnyújtóktól. Az MNB pontosított is korábbi álláspontján azért, hogy fogyasztóbarát, a fizetési moratórium miatti törlesztőrészlet-emelkedést teljes mértékben kizáró - s ezzel összefüggően futamidő-hosszabbítással a terhek arányos vállalását még inkább erősítő - gyakorlatot alakítson ki.

Válogass a legjobb személyikölcsön ajánlatok között a Pénzcentrum kalkulátorában!

E szerint a fizetési moratóriumot követő törlesztőrészlet és a moratórium alatt felgyülemlett, annak lejárta után megfizetendő kamatrész együttes összege nem haladhatja meg az eredeti szerződés szerinti, a fizetési moratóriumot követő első törlesztőrészletet. Tehát a 2021. január 1-je utáni első törlesztőrészlet és kamatrész összege nem lehet magasabb annál a törlesztőrészletnél, amelyet a szerződés szerint az adott adósnak akkor kellene megfizetni, ha nem lett volna fizetési moratórium.

Ennek biztosítása érdekében megnövekedik az adott hitel futamideje. Természetesen előfordulhat majd olyan eset, hogy az adott ügyfél utóbbit nem szeretné. Ez esetben az ő kezdeményezésére a későbbiekben lehetőség lesz a hitelnyújtóval közösen megtalálni a megfelelő megoldást (pl. önkéntesen mégis magasabb havi törlesztés vállalását a rövidebb futamidő érdekében).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha ugyanakkor - pl. a változó kamatozású hiteleknél - a hitelszerződés lehetőséget ad a kamat átárazódására, akkor az értelemszerűen az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészlet-változást (akár növekedést, akár csökkenést) jelent a moratórium időtartama alatt és utána is. Így tehát ha a moratórium alatt/azután a hitelkamat a szerződésben foglaltak miatt módosul - pl. a referenciakamat budapesti bankközi kamatláb (BUBOR) vagy a kamat-, illetve kamatfelár változtatási mutató miatt nő/csökken -, úgy a törlesztőrészlet a változás hatására emelkedhet/mérséklődhet.

Lakást vennél? Nézd meg a bankok hitelajánlatait a Pénzcentrum kalkulátorában!

E változás azonban nincs összefüggésben a fizetési moratóriummal, az a hitel eredetileg megkötött szerződési feltételeivel magyarázható. Az eredetileg fix kamatozású hitelt felvett, vagy - az MNB 2019 április ajánlása nyomán - eddigi változó kamatozású konstrukciójukat fix kamatozásúra átváltó adósoknak ráadásul nincs ilyen kockázatuk. Az ügyfeleknek természetesen továbbra is lehetőségük van a kamatfixálás kezdeményezésére hitelintézetüknél.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm