16 °C Budapest

Van baj: úgy néz ki, idén még kevesebb ingatlan talál gazdára, mint tavaly

2020. május 12. 18:42

Firss becslések sezrint szerint tavaly nagyjából 150 ezer tranzakció köttetett az ingatlanpiacon, ami tíz százalékkal volt kevesebb, mint 2018-ban: idén a járvány miatt további csökkenés várható.

Az előzetes adatok szerint tavaly majdnem 129 ezer adásvételt bonyolítottak le az ingatlanpiacon: a végső összegzést csak augusztusban teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal, ám az Otthon Centrum becslése szerint a tranzakciószám valahol 145 és 150 ezer között fog megállni.

A tavalyi év első fele még a megszokott pörgéssel zajlott. Az utolsó két negyedév adatai azonban már elmaradtak az előző év értékétől, így elmondható: 2018-hoz, az ingatlanpiac egyik legjobb évéhez képest tavaly már tíz százalékkal kevesebb tranzakció köttetett. A trend folytatódott, elsősorban a járványhelyzet okozta korlátozások miatt az adatok az idei első negyedévében is hasonló csökkenést mutatnak

 - kommentálta a tranzakciószámok visszaesését Soóki-Tóth Gábor. Az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, az adásvételek harmada a nem megyei jogú városokban történt (34,2 százalék), míg a községekben az adásvételek bő negyedét bonyolították le. A 23 megyei jogú városban az ingatlanok ötöde (20,5 százalék) cserélt tulajdonost, míg Budapest részesedése ez alatt volt (17,8 százalék). Soóki-Tóth Gábor hangsúlyozta, ezek a mutatók nem véglegesek, mivel a nagyobb városok adatainak feldolgozása a több tranzakció miatt lassabb, így várhatóan a főváros és a megyei jogú városok aránya javulni fog.

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 7 millió forintot, 15 éves futamidő mellett már 2,04 százalékos THM-el, és havi 44 981 forintos törlesztővel fel lehet venni a Gránit Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a legnagyobb kereskedelmi bankok ajánlatai sem: a Budapest Banknál például 47606 forintos törlesztőt ígér a 2,13 százalékos THM; míg az OTP Banknál némileg magasabb, 2,23 százalékos THM is alacsonyabb, 44949 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek, és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Budapesten tavaly 23 ezer adásvételt regisztráltak, ez a pillanatnyi állás szerint az országos eladások 18 százaléka, ami az augusztusi végleges adatok ismeretében valószínűleg néhány százalékot emelkedni fog. "Az évek óta megfigyelhető trend szerint Budapest folyamatosan veszít ingatlanpiaci részesedéséből: az országos tranzakciószámból egyre kisebb szelet a fővárosé, és ezt az irányt a 2019-es végleges adatok ismerete sem fogja felülírni" - ismertette az elemzési vezető a legvalószínűbb forgatókönyvet.

A főváros visszaesését a vándorlási adatok is alátámasztják, jóval többen költöznek ki a városból, mint ahányan oda érkeznek. Mindezek ellenére a nagyobb kerületek értékei a legnagyobb városokéval versenyeznek, abszolút értékben csak kevéssel maradnak el azoktól. A fajlagosan, ezer lakosra vetített tranzakciók aránya várhatóan idén is a belvárosi kerületekben lesz a legmagasabb (35-40 ezrelékkel), kivált a VII. és VIII. kerületre volt jellemző a pörgés.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Abszolút számban a legnagyobb régió központokban volt a legtöbb adásvétel tavaly: a listavezető Debrecen (több mint 4000), amelyet Szeged (több mint 3500), majd Pécs (több mint 3000) követ. A megyeszékhelyek közül a legkevesebb tranzakció Salgótarjában és Szekszárdon (várhatóan 500-1000 között) lesz a végleges adatok szerint.

A kisebb települések főként ezer lakosra vetített értékükkel emelkedhetnek ki, elsősorban a nagyvárosok közelében, ahova az emberek szívesen költöznek ki. Ezek hátránya az ingázás, ám ezt ellensúlyozza a nyugalmas otthon és a nagyváros nyújtotta szolgáltatások együttes előnye.

A Balaton külön kaszt az országban, a nagyobb városok (Siófok, Balatonfüred Keszthely), valamit a fővároshoz közelebbi települések fajlagos értékében várhatóan az országos átlagnál sokkal jobban fognak szerepelni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm