Jól lehet keresni szobafestőként, a szakma gyorsan elsajátítható, ráadásul az AI sem fenyegeti egyelőre.
Új adófinanszírozási könnyítések érhetők el a 2020. 04. 21-én megjelent közlönyben kihirdetett szabályok szerint. Többek között lehetőség van a vállalkozások adócsökkentésére is. "Akár ötmillió forint elengedését is lehet kérni a NAV-tól, viszont ezt csak egyszer lehet megtenni egyetlen egy adónemben és maximum a fizetendő adó 20 százalékig" - emelte ki egy szakértő.
A koronavírus-járvány miatt bajba jutott vállalkozások számára újabb, speciális adókönnyítési lehetőségeket vezettek be. Tekintve, hogy eddig a magánszemélyekkel ellentétben a vállalkozások bármily nehéz helyzetben sem kérhették jogszerűen adóik elengedését, óriási újdonság, hogy mostantól ez a lehetőség is nyitva áll előttük.
- mondta el Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere. Fontos tudni azt is, hogy az adómérséklésre irányuló eljárás illetékmentes és az ügyintézési határidő maximum tizenöt nap.
Az engedménynek azonban komoly feltételei vannak, mert a mérséklés után fennmaradó, azaz a kért adótartozás maradék 80 százalékának megfelelő összegre fizetési kedvezmény nem engedélyezhető. Azt azonnal meg kell fizetni, késedelem esetén kamat kerül rá, és végrehajtható.
E mellett az automatikus adókönnyítés intézményét is kiterjesztették. Eddig ezzel csak a megbízható adózók élhettek 1,5 millió forintos adótartozásuk esetén. Az új szabályok szerint most már mindenki élhet a 12 havi részletfizetés vagy a hat havi pótlékmentes fizetési halasztás eszközével, amely mindegyik adófajtára kérhető, és 5 millió forintos tartozásig vehető igénybe. Újdonság, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben, már a munkavállalótól levont járulékra és szja-ra is járhat a kedvezmény, amely lehetővé teszi, hogy a munkaadóknak most csak a nettó bért kelljen kigazdálkodnia.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
"Mivel ezek a könnyítések már nem szektorspecifikusak, nem függenek vállalkozási formától vagy cégmérettől, ezért valódi segítséget jelenthetnek minden olyan gazdasági szereplőnek, akiknek visszaesett a forgalma," - hangsúlyozta a szakértő.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







