Operatív Törzs: már 104 vállalatnál van jelen a honvédség

2020. április 18. 11:12 2 perc

Szombaton ismét tájékoztat az Operatív Törzs a legfrissebb történésekről.

A magyar katonák is aktívan részt vesznek a járvány elleni védekezésben - hangsúlyozta Ruszin Romulusz a Honvédelmi operatív törzs vezetőhelyettese a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.

Beszámolt arról is, hogy a Magyar Honvédség katonái befejezték a fővárosi Pesti úti idősotthon fertőtlenítését. Hozzátette: a vegyvédelmi zászlóalj mintegy 1500 liter fertőtlenítőszert használt fel, és szükség esetén további fertőtlenítésre is felkészültek.

Azt is elmondta, hogy mintegy ezer katona tartózkodik külföldön, műveleti területen; köztük nincs koronavírus-fertőzött. Ahol más országok is csökkentik katonai létszámukat, ott ezt a Magyarország is megteszi, ennek nyomán a héten Maliból érkezett haza egy kisebb kontingens - közölte Ruszin Romulusz.

Beszámolt arról is, hogy ezen a héten további 11 vállalathoz érkeztek honvédelmi irányító törzsek. Jellemzően olyan vállalatokhoz mentek most, amelyek alapvetően az élelmiszerbiztonság fenntartásában és olyan eszközök biztosításában vesznek részt, amelyek létfontosságúak a koronavírus-járvány elleni védekezésben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mindeközben a Magyar Honvédség erői részt vesznek a dél határ biztosításában, továbbá az északi és nyugati határon is ott vannak a katonák. A humanitárius korridor fenntartásában is támogatják a rendőrök munkáját. A katonai rendészek több településen járőrtevékenységgel segítik a biztonság fenntartását, emellett a katonák raktárak őrzés-védelmében is segítenek, 51 kórháznál pedig a kórházparancsnoki posztot látják el.

Fotó: MTI/kormany.hu

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29