10 °C Budapest

Itt az EU mentőcsomagja: 350 milliárd forintra pályázhatnak magyar kisvállalkozások

2020. április 17. 21:35

Az Európai Bizottság a koronavírus-járvány által sújtott vállalatok megsegítését szolgáló tagországi programokat hagyott jóvá, köztük a mintegy 350 milliárd forintos magyar programot - közölte a bizottság pénteken.

A március második felében elfogadott, az állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes keret alapján született tagállami intézkedések szükségesek, megfelelőek és arányosak a gazdaságban bekövetkezett súlyos zavar orvoslására. Összhangban állnak az ideiglenes uniós keretben megállapított feltételekkel - állapította meg a bizottság a magyar mellett az osztrák és a lett programról.

A 350 milliárd forint (körülbelül 1 milliárd euró) összegű magyar állami támogatás a koronavírus-járvány által érintett vállalkozások számára nyújt segítséget közvetlen támogatások, kölcsönök és tőkebefektetési intézkedések formájában, az uniós strukturális alapok felhasználásával.

A program minden olyan vállalkozás, azaz mikro-, kis- és középvállalkozás (kkv) továbbá nagyvállalat előtt nyitva áll, amelyek hozzáférnek az európai strukturális alapokhoz, és a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak betudható nehézségekkel küzdenek.

Lettország esetében az uniós bizottság 35,5 millió eurós (mintegy 12,6 milliárd forint) közvetlen támogatási programot hagyott jóvá, amely a mezőgazdasági és halászati szektorban, az élelmiszeriparban és vendéglátóiparban tevékenykedő vállalkozások támogatására szolgál.

Ausztria számára kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatását biztosító garanciaeszközöket hagyott jóvá. Az eszközök a már korábban jóváhagyott 15 milliárd eurós (mintegy 5,3 ezer milliárd forint) osztrák likviditási rendszert egészítik ki.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A koronavírus-járvánnyal összefüggésben az Európai Bizottság március 19-én fogadott el ideiglenes keretet az állami támogatási szabályokra vonatkozóan a gazdaság támogatása céljából. Az ideiglenes keretrendszer 2020 decemberéig van érvényben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?