Több mint nettó 115 millió forintot költöttek parkolóhelyek bérlésére a fővárosi cégek, költségvetési szervek és alapítványok.
Brasztikusan csökkent a főváros autóforgalma a Waze valós idejű statisztikái alapján. Kedden mindössze 5500 felhasználó közlekedett csúcsidőben a főváros útjain.
Brasztikusan csökkent a főváros autóforgalma a Waze valós idejű statisztikái alapján. A Waze ugyan csak a felhasználói szokásairól tud beszámolni, de tekintettel arra, hogy egy átlagos hétköznapon csúcsidőben 18 ezernél is több felhasználójuk szokott egyszerre az utakon lenni, trendekre lehet következtetni az adataikból.
Budapesten március 12. óta tapasztalható forgalomcsökkenés a Waze adatai alapján. Aznap az előző napihoz képest 2500-zal kevesebb Waze-felhasználó közlekedett csúcsidőben, mint az előtte levő napon - ez nagyobb visszaesés, mint ami hagyományosan pénteken szokott bekövetkezni a megelőző csütörtökhöz képest.
Március 12. csütörtök volt, vagyis a szokottnál egy nappal korábban, és nagyobb mértékben esett vissza a forgalom. Ezt másnap, pénteken újabb 3500-as esés követte, majd az ünnepi hétvége utáni hétfőn már csak 12000 Waze-felhasználó közlekedett a csúcsidőszakban, ez a normális mennyiségnek már csak a hatvan százaléka volt.
Azóta még drasztikusabb a visszaesés. A múlt kedd óta még a 9000-et se érte el a csúcsidőben közlekedő Waze-felhasználók száma, a héten pedig hétfőn már csak 6000, kedden pedig mindössze 5500 Waze-felhasználó közlekedett csúcsidőben a főváros útjain. Ez kevesebb, mint a járványt megelőző időszak átlagos vasárnapi forgalma, amikor átlag 8000 Waze-felhasználó szokott csúcsidőben vezetni.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








