9 °C Budapest

Itt tart a kutatás: magyar tudósok fejlesztik a koronavírus-gyógyszert

2020. március 17. 10:47

Exkluzív részleteket tudott meg a Portfolio a koronavírus elleni magyarországi gyógyszer fejlesztéséről. Néhány napja nyilvános az információ, hogy Magyarország terápiás készítmény kifejlesztésével is harcba száll az új koronavírussal. Kacskovics Imre, immunológiai szakember nyilatkozott a kérdésben. 

Az állami pályázati forrásból támogatott konzorcium célja egy olyan gyógyszer létrehozása, amely a fertőzöttek szervezetében semlegesíti a vírust. A legnevesebb hazai kutatóintézetekből álló konzorciumot az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Immunológiai Tanszéke vezeti, melynek élén Kacskovics Imre tanszékvezető, egyetemi tanár, az egyetem Természettudományi Karának dékánja áll. Az immunológus szakember a Portfolio-nak adott interjújában beszélt arról, hogy hogyan indult el ez a projekt, miért más ez a vírus, mint az eddigiek és mire lesz jó a konzorcium által fejlesztett gyógyszer. Azt is elárulta, hogy a kutatócsoport hamarosan izolálni fogja a hazai betegekben megjelent vírust is.

Hogy fog működni ez a konzorcium/kutatócsoprot a gyakorlatban? 

"Az ötletadó ELTE elméleti és gyakorlati immunológiai, virológia és biotechnológiai szakértelmével járul hozzá a projekt sikeréhez. A koronavírus terjedéséről, hatásmechanizmusáról, a betegség lefolyásáról már most nagyon sok információ áll rendelkezésre. Az ACE2-Fc fúziós fehérjéről keveset tudunk, de minden bizonnyal sok publikáció fog erről a molekuláról (előállítás, hatásmechanizmus, stb.) beszámolni. Szintén jelentős azoknak az erőfeszítéseknek a száma, amelyek hasonló, vagy más terápiás eljárásokon dolgoznak a koronavírus fertőzés megelőzésére és a kialakult betegség kezelésére. Az ELTE szakértői a már meglévő és újonnan megjelenő információkat folyamatosan monitorozzák és elemzik, a konzorcium gyakorlati szakemberei számára folyamatosan értékelik a kialakult helyzetet. Fontos szerepük lesz az is, hogy a projekt kapcsán megjelenő problémákra megoldási javaslatokat keressenek és tegyenek" - mondta el a virológus szakértő.

A Richter a konzorciumon belül, a terápiás fehérje technológiai eljárását dolgozza ki és gyártóhelyet biztosít a későbbi gyógyszernek, továbbá a gyógyszerfejlesztési tapasztalatával támogatja a konzorciumot a fejlesztési fázisokban. A hazai egyetemek közül a PTE, Szentágothai János Kutatóközpontja rendelkezik egyedül olyan 3-as illetve 4-es biológiai biztonsági szintű virológiai kutatólaboratóriummal, amely képes a legmagasabb fertőzőképességű vírusokkal is dolgozni.

- ismertette és hozzátette: A jelenlegi projektben a PTE nevezett laboratóriuma teszteli az elkészült biologikum hatékonyságát mind in vitro szövettenyészetekben, mind pedig in vivo állatkísérletekben.

A jelen projekt egy két hete indult együtt gondolkodás, amelynek pályázatba öntött formáját és projekttervét az ITM és NKFIH is csak a napokban kapta meg. A jelen járványügyi helyzet miatt a felelős vezetők kivételes sebességgel döntöttek a támogatásról, hogy minél hamarabb megkezdődhessen a gyógyszerfejlesztés. Jelenleg a projekt részletes tervezési folyamata zajlik nagy erőkkel, valamint a már most ismert szükséges reagenseket rendeljük meg. 

Mi történik, ha mutálódik a vírus? A védőoltás érhet valamit?

A szakember elmondta: "A náthát okozó koronavírusokkal többször is meg lehet fertőződni, így reális veszély, hogy az új vírus ellen kifejlesztett vakcina fertőződés ellen védő hatása is korlátozott idejű lesz. Ugyanakkor - az influenza példájából kiindulva - észszerű várakozás, hogy a súlyos tünetek kialakulását már az a részleges immunitás is megakadályozza, amit a korábbi törzsek ellen (vagy az azokra fejlesztett védőoltás hatására) kialakult immunválasz biztosít. Így a korábbi fertőzésen átesett, vagy védőoltással immunizált, emberek elkaphatják a mutálódott vírust, de a súlyos megbetegedés és halálozás kockázata lényegesen csökken."

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A teljes interjú a Portfolio oldalán olvasható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm