15 °C Budapest

Mi lesz az egyetemi jegyekkel? Így befolyásolja a tanulmányokat a zárlat

MTI
2020. március 12. 15:30

A felsőoktatási távoktatás feltételeinek megteremtését is célzó intézkedési tervet dolgozott ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium a koronavírus-járvány miatt. A szaktárca a közleményében kiemelte: így is biztosított a félév teljesítése, és ez az oktatási forma március 23-tól visszavonásig érvényes.

A szaktárca a fiatalok érdekeit szem előtt tartva egyeztetett az intézmények vezetőivel a rendelet alapján szükséges lépésekről, azért, hogy minden hallgató sikeresen zárhassa a félévét - írták közleményükben. Emlékeztetettek: a koronavírus-járvány megfékezését célzó kormányrendelet értelmében az egyetemeken és főiskolákon intézménylátogatási tilalom lépett életbe. A szaktárca a március 12-én és március 13-án rektori oktatási, majd március 16-20. között tavaszi szünet elrendelését indítványozta. A hallgatók ebben az időszakban nem látogathatják a felsőoktatási intézményeket és fel kell hívni a figyelmüket arra, hogy a tavaszi szünet ideje alatt ne utazzanak külföldre, lehetőség szerint lakhelyükön tartózkodjanak.

Az intézményeknek március 23-ig van lehetősége megteremteni a távoktatás feltételeit az adott specialitások figyelembe vételével. A távoktatással biztosított minden hallgató számára tanulmányaik folytatása és így a félév teljesítése is. A távoktatás március 23-tól visszavonásig érvényes, és ez idő alatt is fennáll az intézménylátogatási tilalom - közölték.

A terv arra is kitér, hogy a magyar hallgatók legkésőbb március 13-ig hagyják el kollégiumaikat és lehetőség szerint a továbbiakban lakóhelyükön tartózkodjanak. Ez alól kivétel csak rektori engedéllyel lehetséges. A nemzetközi hallgatók kollégiumi tartózkodása a továbbiakban is megengedett.

A rektori és tavaszi szünet, valamint a távoktatási időszak alatt a felsőoktatási intézmények oktatóitól, kutatóitól, tanáraitól, valamint a funkcionális területen dolgozóktól továbbra is elvárt a folyamatos munkavégzés. A minisztérium a jogszabályváltozásokról, intézkedésekről folyamatosan tájékoztatja az intézményvezetőket, és ismételten felhívja a figyelmüket arra, hogy mindig az operatív törzs intézkedései szerint járjanak el - tudatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?