20 °C Budapest

Koronavírus: magyarok rekedtek a fertőzött óceánjárón

MTI
2020. február 7. 09:59

Tovább emelkedett az új koronavírus fertőzötteinek és halálos áldozatainak száma Kínában, de a járvány még mindig az ország középső részén fekvő Hupej tartományt sújtja elsősorban - derül ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság pénteken közzétett adataiból. Csütörtök éjfélig országszerte 31 ezer 161 fertőzöttet diagnosztizáltak a járvány kitörése óta, akiknek közel 71 százalékát jelentették Hupej tartományból, míg a szárazföldi Kína többi részén ugyaneddig 9049 fertőzöttről adtak hírt. Péntekre virradóra országszerte 73 új halálesetet jelentettek az egy nappal korábbi adatokhoz képest, miközben a gyógyultak száma 387-tel összesen 1540-re emelkedett.

Hszi Csin-ping kínai elnök helyi idő szerint péntek reggel arról tájékoztatta Donald Trump amerikai elnököt, hogy Kína járvány elleni intézkedései fokozatosan pozitív eredményeket hoznak, és hangsúlyozta, hogy országa egészen biztosan képes a járvány legyűrésére. A kínai elnök továbbá arra kérte az amerikai felet, hogy ésszerűsítse a járvány elleni óvintézkedéseit. A vírus okozta tüdőgyulladás-járvány tavaly decemberben jelent meg Vuhanban, Hupej tartomány székhelyén.

A vírus eredetének kérdésére még nem sikerült egyértelműen pontot tenni. A járvány mindmáig Vuhant sújtja leginkább, az ország szárazföldi részén azonosított fertőzöttek több mint egyharmadát regisztrálták a január 23-án vesztegzár alá helyezett városban, ahol a betegség halálozási aránya is a legmagasabb: 636 halálozásból ugyanis 478 történt Vuhanban, míg Hupej tartományon kívül a kínai szárazföld többi részén 18 ember halt bele a betegségbe. Vuhanban csütörtökön elkészült a második olyan kórház, amelyet rohamtempóban építettek fel előregyártott elemekből. 

Az újabb létesítmény 1600 páciens befogadására alkalmas.

Az első ugyanilyen, 1000 beteg számára kialakított kórház hétfőn kezdte meg működését a városban, ahol az enyhébb tünetekkel kezelt páciensek kezelésére egyes meglévő épületeket is egészségügyi központokká alakítottak. A Hszinhua arról számolt be pénteken Hupej kormányzó-helyettesének, Jang Jün-jennek közlésére hivatkozva, hogy az ország többi részeiről immár 10 596 egészségügyi dolgozót küldtek a tartományba, ugyanakkor további 2250 főre lenne szükség különösképpen a tüdőgondozás, az intenzív ellátás, valamint a fertőző betegségek kezelésének szakterületeiről. Jang elmondta: miközben a tartományi vezetés további segítségért folyamodik a központi kormányzathoz, azt tanácsolta a kórházaknak, hogy ideiglenesen hívják vissza a jó egészségnek örvendő, nyugalmazott orvosokat és ápolókat.

Halogat a Toyota

A Toyota japán járműgyártó pénteken bejelentette, hogy az új koronavírus terjedése miatt csak február 17-e után indítja újra a termelést négy kínai gyárában. A cég eredetileg azt tervezte, hogy a holdújévi ünnepek után szinte azonnal, február 3-án elindítja kínai termelését. Ezt az időpontot aztán február 10-ére tolta ki, majd a Toyota pénteki bejelentése szerint csak valamikor február 17-e után kezdődhet újra a járműgyártás.

A Toyota Motor tavaly közel 1,4 millió autót gyártott Kínában a belső piacra. A Toyota több autót ad el Kínában, mint Japánban. Az új koronavírus miatt már több más japán járműgyártó, így a Nissan Motor, a Honda Motor és a Mazda Motor is úgy döntött, hogy egyelőre nem indítja el kínai gyáraiban a termelést.

Újabb fertőzöttek a japán óceánjárón

A Japánban, Jokohama partjainál karantén alá helyezett óceánjáró hajó további 41 utasáról állapították meg, hogy megfertőződtek az újfajta koronavírussal - jelentette pénteken a japán egészségügyi minisztérium. A közléssel 61-re emelkedett a hajón a tüdőgyulladást okozó vírus fertőzöttjeinek száma.

A fertőzéssel diagnosztizált utasokat, akik mind 20 és 80 év közötti felnőttek, Tokió és néhány közeli prefektúra kórházaiba szállítják. A minisztériumi közlés szerint egyikük sem mutatja még a koronavírus okozta betegség tüneteit. Az újonnan fertőzöttnek nyilvánított utasok közül 21 japán, nyolc amerikai, öt-öt ausztrál és kanadai, illetve 1-1 Argentin és brit állampolgár van. Az óceánjáró fedélzetén 2666 utas és 1045 fős legénység tartózkodik, összesen 56 országból, és mindnyájuknak két hétig a kabinjaikban kell maradniuk.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tudomása szerint három magyar is dolgozik a tengerjárón.

A Hongkongból érkezett Diamond Princess üdülőhajót Tokiótól délre, a jokohamai kikötő közelében horgonyozták le, miután kiderült, hogy a korábban Hongkongban kiszállt utasok egyike megfertőződött a Kínai Hupej tartományban súlyos járványt okozó vírussal. Kato Kacunobu japán egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján leszögezte, mindent elkövetnek azért, hogy átfogó intézkedésekkel elejét vegyék a hajón a további fertőzéseknek. Hozzátette, hogy kétheti karantén február 19-re kitűzött feloldását az eddig megállapított fertőzések nem befolyásolják.

A WHO küzd a tévhitek ellen

A koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméletek és tévhitek megcáfolására egy osztrák kutatócsoportot kért fel az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A kremsi Duna Egyetem "gyorsreagálású csapata" tíz tudományos munkatársból és hallgatóból áll. A kutatócsoportot Gerald Gartlehner, az egyetem bizonyítékon alapuló orvostudománnyal és értékeléssel foglalkozó részlegének vezetője irányítja.

A feladat hivatalosan az, hogy a csoport tudományos tanulmányok "bizonyítékalapú" összefoglalói alapján megbízható tényekkel lássa el a WHO-t és megfelelő alapot biztosítson döntések meghozatalához. A cél, hogy hatékonyan fel tudjanak lépni az összeesküvés-elméletek és a hamis információk ellen. Ebben fontos tényező az idő: az egységnek 24 órán belül meg kell vizsgálnia, elemeznie és összefoglalnia a koronavírussal kapcsolatos jelentéseket. Gartlehner elmondta, a lehető legjobb támogatást akarják nyújtani a WHO-nak. 

A döntéshozók és a lakosság számára fontos információk előkészítése és elemzése részlegünk fő területe, többéves tapasztalatunk a terület szakértőivé tett minket

- fogalmazott a kutató.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm