Jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla kedden egy orvost, aki éveken keresztül vesztegetési pénzt fogadott el.
A 21. század egyik legnagyobb egészségügyi kihívása a 2-es típusú cukorbetegség. A magyar lakosságnak mintegy 15 százalékát érinti, és a szív- és érrendszeri megbetegedések gyakoriságát akár 6-szorosára is emelheti. Az Európai Unión belül a halálesetek 2 százalékát okozta a cukorbetegség, mely hazánkban is jelentős probléma. Régiós szinten a Dél-Dunántúlon a legsúlyosabb a helyzet.
Bár egyértelműen bizonyított, hogy az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód nagyban hozzájárul a betegség kialakulásához, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége által a hazai diabéteszes betegek körében végzett országos kutatás eredményei azt mutatják, hogy az orvos által javasolt szénhidrát diétát csak mindössze a betegek fele tartja. Rendszeres testmozgást minden negyedik diabéteszes végez, korábbi életmódján a diagnosztizált betegek 7 százaléka egyáltalán nem változtatott - hangzott el a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége és a Magyar Diabetes Társaság által szervezett "Egészségügyi szereplők stratégiaváltása a cukorbetegek gondozásában: holisztikus kezelési szemlélettel az életkilátások javításáért" című kerekasztal-beszélgetésen.
2016-os adatok alapján 114 400 uniós lakos halt meg a cukorbetegség következtében. Így 100 ezer lakosra átlagosan 22 diabétesz okozta halál jut, de egyes régiókban ennél is magasabb, 45 körüli ez a szám. Magyarországon nagyjából 100 ezer lakosra 30 cukorbetegség okozta halál jut, ezzel benne vagyunk a vezető top10-ben.
Cipruson extrém magas ez a szám, majdnem 64 diabétesz okozta haláleset, még Törökországban 49, Máltán 45, Szerbiában 43. Viszont amíg a 2013-as adatokhoz képest Cipruson, Törökországban és Szerbiában csökkent a cukorbetegség okozta halálozások száma, addig Máltán ez az érték 18,48-ról nőtt 45,38-ra!
Csehországban, Horvátországban, Ausztriában és Portugáliában is 40 körül van ezeknek az esetekben a száma, de a 30 feletti eredményével Magyarország is becsúszott a top10-be, nem sokkal megelőzve Olaszországot.
Az EU-s átlag feletti értéket hoztak a dánok, németek, lettek, lengyelek és bolgárok is. Legkevesebb a cukorbetegség okozta halálesetek száma viszont a Lichtensteinben, a finneknél, a litvánoknál, az Egyesült Királyságban, és Izlandon.
Magyarország
Magyarországra vonatkozóan régiós adatok is rendelkezésre állnak: A Dél-Dunántúli régió értéke kiugróan magas, majdnem 52 haláleset, az utána következő Közép-Dunántúlon is "csak" 38,8 halálesetet okoz a cukorbetegség. Legjobb helyzetben Közép-Magyarország van ebből a szempontból, 2015-ös adatok alapján csak átlagosan 24 ilyen haláleset jut 100 ezer lakosra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Bár ha a szomszédos országokat nézzük, Magyarország eredménye nem tűnik olyan rossznak, hiszen Szerbia, Horvátország és Ausztria megelőz minket, viszont Szlovákiában csak 20, Szlovéniában nagyjából 16, Romániában csak 13,78 halálesetet okoz évente a cukorbetegség 100 ezer lakosra vetítve. (Ukrajnából nincsenek adatok.) Azonban amíg Szerbiában és Szlovákiában három év alatt csökkent az arány, addig nálunk stagnálni látszik. (Viszont Horvátországban például jelentősen nőtt.)
Mi kompenzálja a cukorbetegek kiadásait?
Havonta több tízezer forintos kiadást jelenthetnek a cukorbetegek számára a kiváltandó gyógyszerek, és a megfelelő élelmiszerek. A különféle "mentes" termékek érezhetően drágábbak, mint azok, amelyek nem speciális étrendhez készülnek. A cukormentes árucikkeket az is jelentősen drágítja, hogy a különféle cukorpótlók is költségesebbek, mint a kristálycukor.
Ahogy a glutén- és laktózmentes termékek esetében is megállapíthattuk: legkevesebb 15-20 százalékos árkülönbség mutatkozik az alapvető élelmiszereknél, és minél nehezebb előállítani bizonyos élelmiszer "mentes" változatát, annál drágább lesz a termék.
Ma már egyre többen tisztában vannak vele, de a NAV becslései szerint a munkavállalók 16,8 százaléka helyett még mindig csak 3,8 százalék veszi igénybe az adókedvezményt, amely - a súlyos megbetegedésekhez hasonlóan, mint pl. a daganatos betegségek - az emésztőrendszer betegségei, így a laktóz- és gluténérzékenység, illetve a cukorbetegség után is jár. A betegségekre járó adókedvezmény havi összege évről-évre nő, mindig az aktuális minimálbér 5 százaléka, idén 7450 forint, azaz évi 89 400 forint.
Százezernyi magyart fenyeget az alattomos népbetegség: nagyon kevesen tudják, mit lehet ellene tenni
Egy új tanulmány rávilágít, hogy a szív egészsége kulcsfontosságú szerepet játszik az agy működésének megőrzésében az életkor előrehaladtával.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Mutatjuk: ennyit tudsz spórolni a hőszivattyúval, amit most állami támogatással is beszerelhetsz
Minden, amit a hőszivattyúkról tudni akartál, de eddig nem merted megkérdezni.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.