24 °C Budapest

Fontos ellenőrzést végez a hivatal: ne ijedj meg, ha téged is felkeresnek

MTI
2019. szeptember 20. 16:01

Újra felmérik a magyarok táplálkozási szokásait az európai lakossági egészségfelmérés részeként - mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felméréséhez csatlakozó Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán.

Zentai Andrea hozzátette: a december 16-ig tartó országos felmérés a KSH munkatársainak vezetésével zajlik, akik a reprezentatív mintába bekerült és előzőleg levélben értesített lakosokat keresik majd fel. A felmérésben részt vevő hatezer ember háromnapos táplálkozási naplót tölt majd ki, amelyről később egy szakember is kérdéseket tesz fel - ismertette.

Emlékeztetett: legutóbb öt évvel ezelőtt végzett országos felmérést a KSH, amely szerint tízből hat nő elhízott, a férfiaknál ez az arány 65 százalék, a gyerekek elhízási aránya pedig 30 százalék körüli Magyarországon. Az eredményeket összevetették a 2009-es, azonos módszertannal végzett felméréssel, amelyből kiderült, hogy bár a magyarok elhízása tekintetében stagnálás van, de az érték kifejezetten magas. A felnőtt lakosság körében a kutatás alapján csökkent a sófogyasztás, de a zöldség- és gyümölcsbevitel is - fűzte hozzá.

Súlyos probléma, hogy az elmúlt harminc évben az elhízás aránya megduplázódott Magyarországon, ami elsősorban a táplálkozási szokásokkal és a fizikai aktivitás csökkenésével magyarázható - hangsúlyozta Zentai Andrea.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem