A diákok többsége tudja, hogyan bánjon biztonságosan a pénzzel, de a hitelekkel és biztosításokkal már gondban vannak.
Hosszú évek óta van terítéken az ingyenes, országos vastagbélrák szűrés, ami talán idén végre el is indulhat. Szakértők szerint azonban menet közben fog csak kiderülni, hogy lesz-e az egészségügynek elég kapacitása a vizsgálatokra, ugyanis sem szakember, sem eszköz nincsen elegendő - számolt be az RTL Híradó.
Többi éve tervezik már Magyarországon az országos vastagbélrák szűrés bevezetését, eddig azonban ebből még semmi nem valósult meg. Az Emmi-t vezető Kásler Miklós szerint idén ősszel azonban tényleg sor kerül majd az első vizsgálatokra.
Az RTL Híradója szerint a kétlépcsős vizsgálatokra 2,4 millió 50-70 év közötti embert hívnak majd be a következő két évben. A behívottakon előbb székletvizsgálatot, majd gyanú esetén vastagbél tükrözést végeznek, ami több százezer vizsgálatot jelenthet.
Dr. Bene László, a Magyar Gasztroeneterológiai Társaság jövőbeni elnöke szerint azonban csak menet közben fog kiderülni, hogy mire lesz elég az egészségügy kapacitása. Jelenleg ugyanis sem szakemberből, sem eszközből nincs elég ekkora méretű tömeg ellátására. 130 kolonoszkópiás laborból például csupán 45-öt minősítettek alkalmasnak a szűrővizsgálatok elvégzésére.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







