A hétvégére várható rendkívüli hőség miatt óvatosságra intette a szabadtéri rendezvények résztvevőit Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Egy nemrég lezárult gyógyszerbeszerzési eljárással áprilisra eltűnhet a hepatitis C-vírussal fertőzött krónikus májbetegek várólistája, mert minden beteg számára biztosítva lesz a kezeléséhez szükséges gyógyszer - írja a Világgazdaság hétfői számában.
Tavaly év végén még több mint ezer beteg várt gyógyszeres kezelésre, most pedig 363 beteg van várólistán - mondta a lapnak Makara Mihály hepatológus. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő több közbeszerzési eljárásban ötezer beteg kezeléséhez szükséges gyógyszerre írt ki pályázatot. Mivel az érintett gyógyszerek fogyóban voltak, ezért több tender esetében gyorsított volt az eljárás.
A krónikus májgyulladásban szenvedő betegek gyógyszereinek közbeszerzésén a nyertes ajánlattevő jócskán a tenderben kiírt - legfeljebb 3 millió forintos - összeg alá ígért, és 1,2 millió forintból vállalta egy hepatitis C-s beteg gyógyítását. A tenderben szereplő készítményekkel a hepatitis C-vírussal fertőzött betegek 97 százalékban vírusmentessé válnak, meggyógyulnak, ráadásul mellékhatásaik sincsenek a gyógyszereknek. A teljes gyógyulás három hónapos kúra alatt érhető el - mondta a főorvos.
Magyarországon a lakosság 0,7 százaléka, több mint 70 ezer ember lehet hepatitis C-vírussal fertőzött, többségük nem is tud a betegségéről. A NEAK a betegek kezelését 100 százalékban támogatja, még dobozdíjat sem számol fel - mutatott rá Makara Mihály.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







