6 °C Budapest

Hatalmas a feszültség: hamarosan bértáblát vezetnek be ebben a szakmában

MTI
2017. november 29. 19:03

Fontos, hogy mihamarabb szülessen meg az egységes, a pályán töltött időt is figyelembe vevő védőnői bértábla.

Az utóbbi években sokat javultak a védőnők munka- és bérkörülményei, de minden előrelépés újabb feladatokat ad, és ma is szép számmal vannak megoldandó feladatok - mondta egy szerdai budapesti szakmai egyeztetést követően tartott sajtótájékoztatón Gulyás Gergely Fidesz-frakcióvezető. Ezek között említette, hogy a garantált bruttó bérminimum 180 ezer forint fölé emelkedésével elmosódik a különbség a frissen belépettek és a hosszabb ideje a pályán dolgozók között. Elmondása szerint a cél az, hogy

a megemelt bérminimumot mindenki megkapja, de a régebben a területen dolgozók fizetése a pályán töltött idővel arányosan emelkedhessen.

A tisztázandó technikai kérdések között említette, hogy feladat- vagy pontrendszeralapú legyen a terület finanszírozása, mi a feladata a gyermekvédelem területén a védőnőknek, és miként alakulnak át az iskolákban működő védőnők feladatai az oktatási rendszer változásával. Gulyás Gergely megjegyezte, nyilvánvalóan több feladata van egy védőnőnek egy szakközépiskolában, mint egy gimnáziumban, ahol a családi háttér több gyermek esetében rendezett.

Nagyon nagy bérkülönbségek mutatkoznak az ágazatban, hiszen nem ritka, hogy valaki a bérminimumot kapja, függetlenül a pályán töltött időtől, míg ahol a fenntartó jobban odafigyel és megbecsüli a védőnőt, akár ennek duplája is lehet a bruttó fizetés

- mondta Bábiné Szottfried Gabriella, az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnői tagozatának vezetője. Közlése szerint ezeket hozná egy szintre az egységes bértábla, alapkoncepcióként az egészségügyi szakdolgozói bértáblához igazítva a juttatásokat.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31