Nem engedélyezett növényvédőszer-maradékot mutattak ki egy Indiából származó koriandermag tételben, amelyből Magyarországra is szállítottak.
Annak ellenére, hogy sokkal több gyógyszer érhető el most, mint 15 éve, jóval nagyobb a hiány, mint akkor, és sok a konfliktus abból is, hogy a beteg nem akar vagy nem is tud helyettesítő terméket venni.
Annak ellenére, hogy sokkal több gyógyszer érhető el most, mint 15 éve, jóval nagyobb a hiány, mint akkor, és sok a konfliktus abból is, hogy a beteg nem akar vagy nem is tud helyettesítő terméket venni - mondta a Magyar Nemzetnek Patrik Zsuzsanna szakgyógyszerész. Ellátási gondok miatt jelenleg április 7-e óta hiány van Depressan vérnyomáscsökkentőből, a betegek közül pedig sokan panaszkodnak, hiszen évek óta ez a gyógyszer van náluk beállítva. Ennek a terméknek nincs helyettesítője, ezért másik vérnyomáscsökkentő gyógyszerre van szükség.
Sokaknak azt tanácsolják, nézzék meg, hátha külföldön, például Ausztriában kapható a termék, az Európai Unión belül ugyanis érvényesek a receptek. Azt azonban nem tudni, hogy mennyivel drágább kint egy ilyen gyógyszer.
A Bexsero oltásból, ami az agyhártyagyulladás kórokozó baktériumának B törzse ellen nyújt védelmet, idén januárban volt hiány, most, május 29-e óta újra hiánycikk lett, ezért az ellátást Ausztriából és Portugáliából származó vakcinával oldják meg. Ez kifejezetten drága, oltásonként körülbelül 30 ezer forintba kerül, de volt olyan időszak is, amikor ennél is drágábban tudták csak beszerezni.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Idén 168 termék került fel az egy ideig vagy tartósan hiányterméknek minősülő gyógyszerek listájára. Az április 25-i budaörsi raktártűz óta több mint 60 gyógyszer került fel a hiánylistára, ezek közül több esetben a forgalmazás vagy a gyártás megszüntetése volt a regisztráció oka.
Egy gyógyszer helyettesítésénél azonos hatóanyag esetén is van rizikó - mondta Ilku Lívia, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője, aki beszámolt arról is, vannak olyan termékek, amik véglegesen hiányoznak majd a polcokról. Példaként a jelenleg is olcsóbban beszerezhető termékeket említette.
Milliónyi magyar retteg ettől a vizsgálattól: pedig két tankolás árából elkerülhető lenne a tragédia
A Hetifókuszban ezen a héten az egészségmegőrzés, a rendszeres szűrővizsgálatok és a magyarok szűrési szokásainak témáját járjuk körül.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








