-2 °C Budapest

Ennyire kövérek a magyarok? Európai szinte toplistások vagyunk

2017. május 20. 17:32

Az elhízottak száma folyamatosan nő Magyarországon is, mégpedig a szükségesnél nagyobb kalóriabevitel és a mozgásszegény életmód kombinációjának, azaz az energiaegyensúly hiányának eredményeként. Ha az elhízás kezeléséről van szó, az egészségesebb testsúlyért tett kis lépések sora jelenti a megfelelő utat. Ugyanakkor továbbra is a megelőzés a leghatékonyabb kezelési mód.

"Az elhízás nem csak világszerte, de hazánkban is komoly, ráadásul egyre kiterjedtebb, súlyos egészségügyi következményekkel járó probléma" - hívta fel a figyelmet Halmy Eszter, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke. Az elmúlt évtizedekben a túlsúly és főleg az elhízás aránya jelentősen megnőtt Magyarországon, különösen férfiak körében. A 80-as éveket követően a sovány és normál testalkatúak aránya 45 százalékról 35-re csökkent, a felnőttkorú elhízottak aránya pedig az 1988-as 16 százalék duplájára nőtt 2014-re.

Egy 2015-ös vizsgálat szerint hazánkban a férfiak már 72 százaléka volt túlsúlyos vagy elhízott, a nőknél pedig 64 ez az arány.

A legnagyobb arányú túlsúly a felsőfokú végzettségű férfiaknál, a legtöbb elhízott pedig a legalacsonyabb végzettségű nők körében található; a túlsúlyosak és elhízottak aránya az életkorral nő.

Az elhízás nem esztétikai probléma, hiszen népegészségügyi jelentősége és társadalmi terhei napjainkban már a dohányzáséval vetekszenek. A 40. életévben fennálló elhízás akár 6-7 évvel is csökkentheti a várható élettartamot, a túlsúly és az elhízás a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásában is jelentős szerepet játszik"

- tette hozzá Halmy Eszter.

A 15 évnél idősebb magyar lakosságnak a 30 százaléka elhízott az OECD tanulmánya szerint.

Mivel az elhízás összetett és sok tényezőre visszavezethető probléma, csak úgy lehet kezelni, ha az érintettek egyesítik erőiket és együtt keresik a megoldási lehetőségeket. A Nemzetközi Édesítőszer Szövetség (International Sweeteners Association - ISA) a május 20-ai Európai Elhízás Nap támogatása érdekében csatlakozott a Francia Obezitológiai Szövetséghez (Collectif National des Associations d’Obèses - CNAO).

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Forrás: OECD

Az ún. “okos cserék" (angolul smart swaps) - ideértve a cukorral édesített élelmiszerek és italok hasonló, de alacsony kalóriatartalmú édesítőkkel készített élelmiszerekkel történő kiváltását - úgy segíthetnek a cukor- és energiabevitel csökkentésében, hogy a vágyott édes ízről sem kell lemondani. Ezzel úgy támogatják a testsúlyukat csökkenteni vagy szinten tartani szándékozó embereket, hogy nem kell lemondaniuk kedvenc édes italaik vagy ételeik élvezetéről.

Tanulmányok tucatjai támasztják alá, hogy ha a cukor kiváltására és a kiegyensúlyozott, mérsékelt energia-bevitellel járó táplálkozásra törekszünk az alacsony kalóriatartalmú édesítőszerek használata a sikeres stratégia egyik eleme lehet azoknak, akik szeretnének fogyni vagy fenntartani egy egészséges testsúlyt.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?