12 °C Budapest

Lázár: hamarosan döntenek a családtámogatásokról

2017. május 11. 17:30

A nagykövetségeken is lehet majd anyakönyveztetni a gyermekeket - többek között erről is beszélt Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón. Ezen kívül szó volt még arról, hogy a következő hetekben döntenek a közétkeztetésről, és a családtámogatási rendszer egyes elemeinek változásáról.

A március végére immár 23 milliárd forintosra duzzadt kórházi adósságállomány kapcsán Lázár azt mondta: meg kell vizsgálni azt, hogy ha bizonyos kórházak évek óta nagyjából ugyanannyi adósságot halmoznak fel, az utalhat arra, hogy egyszerűen alulfinanszírozottak, Így a megoldás az is lehetne, hogy egyszerűen megemelik az adott intézménynek az OEP finanszírozást. Azt is megjegyezte azonban, hogy emellett lehet egy másik magyarázat is: nem átlátható gazdálkodás zajlik, így

vannak olyan kórházak, amelyeknél a menedzsment felelőssége is felmerül.

Éppen ezért támogatták a pénzügyi felügyelők kinevezését az intézményekhez.

Asztalon a közétkeztetési javaslat

Azt a javaslatot fogalmaztam meg, hogy a közétkeztetési területen az állam hogyan tudna a megrendelői oldalon úgy fellépni, hogy az egyrészt a magyar mezőgazdaságnak és egyúttal az ételek fogyasztóinak is jó legyen. Így tehát arra irányulnak a javaslatok, hogy "mit rendelnek, milyen feltételekkel, és milyen étel jut" az emberekhez, azaz szó sincs arról, hogy étkezdéket terveznénk államosítani - hangsúlyozta Lázár. Hozzátette: semmilyen döntés nincs még.

Jönnek a családtámogatási döntések

Lázár kérdésre válaszolva jelezte, hogy a kormány nemcsak a 2008 óta változatlan családi pótlék kérdését mérlegeli akkor, amikor a családtámogatási rendszer elemeinek esetleges változtatásáról gondolkodik, hiszen a következő évtized egyik legnagyobb kihívása a demográfia. Szavai szerint a következő hetek kormányülésein, azaz "még a 2018-as költségvetési törvény lezárása előtt szeretnénk bizonyos családtámogatási kérdéseket eldönteni". Lázár azt is jelezte, hogy novembertől 33 ezer forintos kiegészítő pótlékot kapnak a védőnők, illetve megkezdik a nemzeti védőnői hálózat előkészítését.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Lázár: lehet még tartalék a rezsiben

A mai világpiaci árak alapján lehet még mozgástér a rezsiárak csökkentésére, akár olyan módon, mint amit Dorkota Lajos jelzett ma (szociális alapon bizonyos társadalmi rétegeknek). Lázár szerint "a rezsiarányt kell megvizsgálni" (a rezsikiadások nyugdíjakon belüli arányát képest) és a világpiaci árak alapján
Ha van még mozgástér, akkor még további csökkentést javasolnék.

A követségeken is lehet

A magyar követségi konzulok számára feladatként szabjuk, hogy külföldön is meg lehessen tenni a gyermek anyakönyvezését kint a követségeket, várhatóan szeptembertől - jelezte Lázár az újabb kormánydöntést. Ez jelentősen egyszerűsíti azt, hogy a kint született gyermekek anyakönyvezését.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem