Felhívta a Travel Teachers utazási iroda biztosítóját Budapest Főváros Kormányhivatala, hogy kezdje meg az utasok kártalanítását
Nagyon fontos az antibiotikumok célzott, orvosi előírásoknak megfelelő használata, mert nem megfelelő alkalmazás esetén a kórokozók rezisztenciája alakulhat ki az antibiotikummal szemben - hívta fel a figyelmet az Országos Epidemiológiai Központ megbízott főigazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Oroszi Beatrix elmondta, elősegíti a rezisztencia kialakulását az is, hogy nemcsak az egészségügyben, hanem a mezőgazdaságban, az állattenyésztés során is használnak antibiotikumot gyógyításra, fertőzések megelőzésére, vagy akár a gyorsabb hizlalásra is. Ezek az antibiotikum maradványok később fellelhetők a vizekben és bekerülhetnek a szervezetbe az élelmiszereken, húson, tejen, tojáson keresztül is.
A rezisztencia túlzott, vagy nem megfelelő dózisú antibiotikum használat során is kialakulhat - mutatott rá.
Elmondta azt is, hogy az ellenálló baktériumok és a szuperbaktériumok egészséges szervezetet nem betegítenek meg általában, jobban fenyegetik a legyengült, krónikus betegségben szenvedőket.
Alattomos kór pusztít Magyarországon: több millióan érintettek, de alig kérnek az orvosi segítségből
Az elhízás több mint 200 szövődménnyel hozható összefüggésbe, mégis csak az érintettek kis része kér orvosi segítséget.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







