14 °C Budapest

Ha hiszed, ha nem: komoly átalakítás vár az egészségügyre

Pénzcentrum
2016. február 23. 08:32

Március végére, április elejére megszülethetnek azok a jogszabályok, amelyek segítik, hogy jobb, biztonságosabb legyen az egészségügy - mondta el a Népszabadság keddi számában megjelent interjúban Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár.

Hangsúlyozta: ha sikerül átláthatóbb szerkezetben működtetni az egészségügyet, akkor újraoszthatják a belső tartalékokat, és azután a költségvetési források is megnyílhatnak. "Azt gondolom, hogy márciusban, a költségvetési vita idején már mi is tudunk felmutatni eredményeket, és kérhetjük hozzá a forrásokat" - tette hozzá.

Mint mondta, a kórházi kancelláriarendszer a gazdasági döntések egy részéért felel majd, de hogy mik lesznek a pontos feladatok, arról jelenleg is egyeztetéseket folytatnak a nemzetgazdasági tárcával.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kancellár feladata lesz az ellátás megszervezése is, abban az esetben, ha nincs orvos a feladatra.

Szeretnénk elérni, hogy minden orvos csak azt a tevékenységet végezze, amire képzettsége feljogosítja és amiben van kellő gyakorlata. Ettől jelentősen javulhat az ellátás biztonsága

- hangsúlyozta az államtitkár.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A háziorvosoktól pedig azt kérik, mérjék fel betegeik állapotát, de újraírják azokat az ellátási minimumfeltételeket is, amelyeket a kórházak többsége nem tud teljesíteni.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem